A kényelmes nyugdíjért sztrájkolnak a britek

Vágólapra másolva!
Az általánosnál jóval kedvezőbb nyugdíjuk védelmében munkabeszüntetéshez folyamodnak a közszféra dolgozói Nagy-Britanniában. A rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár tervezett megemelése miatt, az utóbbi nyolcvan év legnagyobb közszolgálati sztrájkja kezdődött kedden Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

Több szakszervezet felhívására 24 órás sztrájkba kezdtek a városi tanácsok hatáskörébe tartozó állami iskolák tanárai és segédszemélyzete, a szociális gondozók, a könyvtárosok, a szemétszállítók, a magyarországi polgárőrségnek megfelelő, segédrendőri testület tagjai, egyes tömegközlekedési cégek dolgozói, valamint a parkolóőrök.

A munkajogi vita oka az a kormányzati terv, amely szerint a tanácsi szféra dolgozóitól megvonnák a jelenlegi, meglehetősen kedvezményes nyugdíj-jogosultságot, és a mindenkire vonatkozó nyugdíjszabályokat alkalmaznák rájuk is. A szakszervezetek azt remélik, hogy 1,5 millióan vesznek részt az akcióban, ebben az esetben ez lenne a legnagyobb országos munkabeszüntetést az 1926-os általános sztrájk óta.

Jelenleg a közszféra alkalmazottai 60 éves korukban, teljes állami nyugdíjjal vonulhatnak nyugállományba akkor, ha életkoruk és ledolgozott éveik száma együtt kitesz legalább 85-öt. A brit törvényes nyugdíjkorhatár ugyanakkor 65 év, és aki 60 éves korában korkedvezményes nyugdíjba akar vonulni, az jóval kevesebb nyugdíjat kap. A kormány ezt az általános szabályt akarja a tanácsi szféra jelentős részére kiterjeszteni.

Kikelt a sztrájk ellen Sir Digby Jones, a Brit Gyáriparos Szövetség (CBI) vezérigazgatója, aki szerint a tanácsi alkalmazottak megkülönböztető elbánást követelnek maguknak azzal, hogy ragaszkodnak a 60 éves nyugdíjkorhatárhoz, amikor a magánszférában sokan akár 68 éves korukig is dolgozni kényszerülnek.