Nyoma veszett Libéria egykori diktátorának

Vágólapra másolva!
Eltűnt Charles Taylor, Libéria egykori diktátora. Taylort egy nigériai villában őrizték azóta, hogy 2004-ben elűzték hazájából. Egyelőre nem tudni, hogy megszökött vagy elrabolták.
Vágólapra másolva!

Eltűnt kedden Charles Taylor libériai exdiktátor abból a nigériai villából, ahol azóta lakott, hogy száműzték hazájából. Taylor a a nigériai kormány keddi bejelentése szerint hétfő éjjel tűnt el - egyelőre nem tisztázott körülmények között - a Nigéria délkeleti csücskében, a kameruni határnál fekvő Calabar városából.

A Taylor őrzésével megbízott biztonsági embereket őrizetbe vették, az ügyben Olesegun Obasanjo nigériai elnök vizsgálatot rendelt el. Tisztázásra szorul, hogy Taylor kereket oldott vagy elrabolták - mondotta egy elnöki szóvivő. Obasanjo elnök, akit kedden Washingtonba várnak, szombaton úgy nyilatkozott, kész Taylor kitoloncolására.

Az utóbbi időben sokasodtak az arra utaló jelek, hogy Taylort rövid időn belül kiadják a Sierra Leonéban felállított, háborús bűnök ügyében eljáró afrikai ENSZ-törvényszéknek, amely 17 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolja a libériai exdiktátort a 3 millió emberéletet követelő Sierra Leone-i és libériai polgárháborúk alatt elkövetett gyilkosságok és kínzások miatt.