Újra tárgyalni kezd a két Korea

Vágólapra másolva!
Dél-Korea és Észak-Korea áprilisban folytatja Phenjanban a korábban felfüggesztett magas szintű tárgyalásokat.
Vágólapra másolva!

"Észak-Korea csütörtökön üzenetet küldött nekünk, amelyben azt javasolta, hogy április 21-24-én tartsuk meg a tárgyalásokat, és mai válaszunkban elfogadtuk az észak-koreai javaslatot" - közölte Jang Csang-szeok, a tárca szóvivője. Hozzátette: a tárgyalások témaköréről még nem született döntés.

A két Korea közötti kormányszintű tárgyalásoknak a tervek szerint a múlt héten kellett volna megkezdődniük az észak-koreai fővárosban, de Phenjan az elhalasztásukról döntött, tiltakozásul a Dél-Korea és az Egyesült Államok részvételével tartott egyhetes hadgyakorlat miatt.

A jövő héten az észak-koreai atomprogramról folytatott hathatalmi tárgyalásokon részt vevő főtárgyalók Tokióban találkoznak, hogy megpróbálják rábírni Phenjant: térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

A két Korea a 2000-ben tartott első csúcstalálkozó óta 17 kormányszintű tárgyalási fordulót tartott. A legutóbbi fordulót Oroszország, Kína, Japán és az Egyesült Államok részvételével novemberben tartották.