Elfogták az első számú olasz maffiavezért

Vágólapra másolva!
Tíz éve nem ért el akkora sikert az olasz bűnüldözés a maffia ellen, mint kedden, amikor letartóztatták Bernardo Provenzanót, a "Traktort". Az első számú olasz maffiafőnököt 43 éve keresik a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Elfogták Szicíliában, Corleone közelében a 43 éve szökésben lévő első számú maffiavezért - közölték kedden az olasz főügyész-helyettes és a szicíliai maffiaellenes hatóságok bírái. Provenzano, aki annak idején a hírhedt "keresztapa", Luciano Liggio embere volt, 1963-ban azt követően tűnt el, hogy meg kellett volna ölnie a Michele Navarra vezette rivális klán egyik tagját. A kiszemelt áldozat azonban akkor még túlélte a gyilkossági kísérletet, szeptemberben viszont valóban megölték. A szicíliai csendőrség akkor próbált utána eredni Provenzanónak, amikor már nyoma veszett.

A corleonei születésű, 73 éves Bernardo Provenzano már tizenévesen a maffia tagja volt, Luciano Liggio oldalán részt vett az '50-es évek nagy bandaháborújában, Michele Navarra ellen. 1963 májusában vonult illegalitásba. Liggio letartóztatása után az 1974-ben az ő helyébe lépő Toto Riina jobbkeze lett, majd 1993-ban lett a Cosa Nostra főnöke, miután két maffiaügyeket vizsgáló bíró, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino egy évvel korábbi meggyilkolása miatt letartóztatták Riinát. Provenzano olyan jól elbújt, hogy ebben az időben sokan úgy vélték, valójában meghalt.

A maffiavezér után ugyanis nem maradt semmi más nyom, mint egy 1959-ben készült fotó. A hatóságokat végül azok a levélkék, valamint két csomag vezette nyomra, amelyeket Provenzano felesége küldött rejtőzködő férjének egymást váltó futárokkal. Ez utóbbiaknak stafétája rendszeresen Corleone körzetében ért véget. Az elfogott Provenzano nadrágzsebében meg is találtak néhányat ezekből a levélkékből, amelyek révén nemcsak a családjával, de híveivel is tartotta a kapcsolatot.

Provenzanót sokan csak "Traktor" néven becézik, miután egy informátor egyszer úgy jellemezte, mint aki "lekaszálja az embereket", másik beceneve "Könyvelő", erőszakos elődeihez képest szerény és visszafogott vezetési stílusára utal.

MTI/[origo]