Megbontotta a hullámverés a Tisza töltését

Vágólapra másolva!
Megbontotta a méteres hullámverés a Tisza mentén a töltést a Borsod megyei Tiszaszederkény térségében szerda este - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője.
Vágólapra másolva!

A viharos erejű szél miatt óriási hullámok keletkeztek a folyón, amelyek megbontották a töltést - nyilatkozta Csont Csaba. Hozzátette: korábban ezen a területen egy 2.200 méteres gátszakaszt lefóliáztak, hogy védjék a hullámveréstől és az átázástól, de a hatalmas erejű víztömeg "szinte leszakította a fóliát, majd mintegy másfélezer méteren megbontotta a töltést is".

Jelenleg a vízügyi szakemberek fáklyák fényénél szalmabálával próbálják csökkenteni a hullámok erejét, az elsodort homokzsákokat pedig pótolják - ismertette a szóvivő.

Beszámolt arról, hogy egész nap rendkívüli időjárás közepette dolgoztak a Tisza és a Bodrog mentén, mert a méteres hullámok több helyen megbontották a fóliát, amelyből eddig hatvanezer négyzetméternyit használtak fel, hogy a hosszantartó áradás miatt "ne ázzanak át a töltések és jól bírják a víz nyomását" - közölte.