Berlusconi továbbra sem ismeri el vereségét

Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi olasz kormányfő pénteken közölte: továbbra sem ismeri el választási vereségét, egyúttal "közös gondolkodást", megegyezést javasolt Prodinak abban a nyílt levélben, amely a Corriere della Sera című napilapban jelenik meg. Ellenfele ezzel szemben arról beszélt, hogy "véget ért egy különös színjáték".
Vágólapra másolva!

"A játszmának vége, ennek örülök" - jelentette ki Romano Prodi újságírók előtt bolognai lakása előtt. "A győzelmet elismerték. Vége lesz ennek a különös színjátéknak, tehát lépjünk tovább" - tette hozzá.

A parlamenti választásokon győztes középbal Unió vezetője néhány órával azután nyilatkozott, hogy a belügyminisztérium radikálisan csökkentette az olasz választások újraszámolásra váró, vitatott szavazatainak számát.

A minisztérium nyilatkozata szerint hibát követtek el a kérdéses szavazólapok számának becslésekor. Így nem 43 ezer, hanem csak 2131 képviselőházi és 3135 szenátusi szavazat utólagos ellenőrzésére kerül sor. A hibát a bejelentés alapján az okozta, hogy egyes körzetekben az érvénytelen szavazatokat is hozzácsapták az újraszámolásra kijelölt szavazólapokhoz.

A két választási szövetségre leadott szavazatok különbsége mindössze mintegy 25 ezer, így Berlusconinak még volt halvány reménye arra, hogy a javára billenjen a mérleg. A kormányfő azonban a saját belügyminisztériuma által bejelentett hiba után sem hajlandó elismerni ellenfele győzelmét.

"Folytatni fogjuk. Ellenállunk" - jelentette ki péntek este Berlusconi római rezidenciája előtt.