Vágólapra másolva!
Minden vajdasági folyón apad a víz, kivéve a Tiszát, amelynek alsó szakaszán természeti katasztrófába torkollhat a napok óta tartó áradás, illetve a Magyarország felől érkező újabb árhullám.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban fenyegető szintre duzzadt Duna és a Száva kedden apadt egész szerbiai hosszán. Leheletnyi vízszintsüllyedést mértek a román határhoz közeli alsó szakaszon is, ahol több száz ház került víz alá a folyó áradása, illetve az általa gerjesztett belvizek miatt. Az apadás ellenére a Dunán Gombostól (Bogojevo) lejjebb rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben.

A Duna menti helyzet enyhülésével párhuzamosan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a hatóságok a Tiszára, annak is az alsó szakaszára - a zsablyai hídtól egészen a dunai torkolatig -, ahol a vízügyi szakemberek figyelmeztetése ellenére évtizedek óta nem korszerűsítettek egyméternyi gátat sem. A hosszan tartó áradás miatt -, az árvízvédelmi szakemberek, a polgárok és a katonaság minden igyekezete ellenére - a töltések állaga erősen romlott ezen a folyamszakaszon.

Branislav Radanovic, a vajdasági vízgazdálkodási vállalat igazgatója kedden ismét arra figyelmeztetett, hogy a következő két-három napban újabb árhullám érkezik Magyarországról, és a folyam alsó, 22 kilométeres szakaszán a Tisza átszakíthatja a töltéseket. Egyes helyeken a víz túlcsordult már a homokzsákokkal megerősített védvonalak koronáján, de mégis az esetleges gátszakadás jelenti a nagyobb veszélyt. Mozsornál (Mosorin) a legkritikusabb a helyzet, ahol hatezer hektár termőföldet és halastavat öntene el a víz, ha a töltés engedne a víz nyomásának.

Az utóbbi napok esőzései miatt a térségben úgy szétázott a talaj, hogy a munkagépek nem tudták megközelíteni a gátakat, ezért csónakokból és uszályokból erősítgetik a töltéseket. Kedden újabb módját találták az árvízvédelemnek: a zsablyai hídnál a hadsereg újvidéki hadtestének katonái pontonhídelemekről rakják a homokzsákokat a töltésre.

Újvidéki-belgrádi viszonylatban politikai vita van kibontakozóban a gátak rossz állapota miatt. Velimir Ilic nagybefektetésekért felelős miniszter a vajdasági vízgazdálkodási vállalat vezetőit korholta, Kasza József, a vállalat igazgatótanácsának elnöke - a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője - pedig azt mondta kedden Ilicről, hogy szakmai hozzáértést nélkülöző nyilatkozataival csak kárt okoz. Kasza emlékeztetett arra, hogy a szerb kormány még a tavalyi bánáti árvíz idejéről 320 millió dinárral (közel egymilliárd forint) maradt adós a vállalatnak.