Nincs egyetértés Hágában a munkaerőpiac megnyitását illetően

Vágólapra másolva!
Nem ért egyet a holland képviselők számottevő része a kormány azon tervével, hogy az országban számolják fel az Európai Unióhoz tavalyelőtt csatlakozott kelet- és közép-európai országok munkavállalóit sújtó korlátozásokat - jelentette a holland televízió csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Három évig ki-ki maga dönthet munkaerőpiaca megnyitásáról

A csatlakozási szerződések értelmében a korlátozások három évig újíthatók meg (sőt esetleg még újabb két évre kitolhatók, ha súlyos piaczavar mutatkozik valamely tagállamban), de ezt április legvégéig közölni kell az Európai Bizottsággal. Minden EU-tagállam maga dönti el, hogy meghosszabbítja-e a jelenlegi rendet, de amennyiben ilyen szándékot nem jelez, a korlátozásokat megszűntnek kell tekinteni. Ausztria és Németország már jelezte, hogy folytatja a keleti munkaerő-áramlás korlátozását, míg Belgium, Franciaország és Olaszország várhatóan meghosszabbítja a korlátokat, de azt már nem alkalmazza a lehetséges három évig. Nagy-Britannia, Írország és Svédország már kezdetektől nyitva tartotta piacát, Finnország, Spanyolország és Portugália pedig most határozott úgy, hogy május elejétől nem tart fenn korlátokat.

Henk van Hoof, a szociális és munkaügyi kérdésekért felelős államtitkár az alsóházi képviselőkhöz intézett levelében megerősítette, hogy a kormány azt tervezi, januártól megnyitja az ország munkaerőpiacát az új tagállamok munkavállalói előtt, de már azt megelőzően fokozatosan lazítja a korlátozásokat, illetve meghatározott szektorokban méri, mennyire hat zavaróan a keletiek érkezése. Azt is jelezte, a kormány fenn kívánja tartani a lehetőségét annak, hogy újból beavatkozzon, ha az új tagok munkavállalóinak beengedése komoly zavarokat okoz a munkaerőpiacon.

A témát vitatva a sajtójelentések szerint a holland képviselők egy része - mind a legnagyobb kormánypárt, a kereszténydemokrata CDA, mind az ellenzéki szociáldemokrata PvdA köréből - ellenezte, hogy már május elsejétől megnyíljon a holland munkapiac, mert attól tartanak, hogy az új tagországokból érkezők helyiektől vesznek majd el munkalehetőséget. Van Hoof kezdeményezésére ezért a témát várhatóan még egyszer megvitatja a kormány, amelynek mindazonáltal - mint minden más régebbi tagállamnak - a jövő hét végéig jeleznie kell az Európai Bizottságnak, hogy fenn kívánja-e tartani a két éve életbe léptetett korlátozásokat.

A piac felszabadítása mellett Nyugat-Európában érvelők - a már eddig is akadálytalan áramlást biztosító országok tapasztalatai, illetve szándékfelmérések alapján - a nagy áradat elmaradására, a kelet-európaiak alkalmazásának hiánypótló jellegére mutattak rá. Hollandiában a kabinet a munkahelyek növekedésével, illetve a bizonyos ágazatokban mutatkozó hiánnyal indokolta javaslatát a munkaerőpiac felszabadítására, jelezve, hogy a szociális minimumszabályok betartását továbbra is mindenképpen megkövetelik (így adminisztratív úton még mindig lehetséges a munkavállalók közti szelektálás). Az országban eddig külön engedély kellett az új tagországok állampolgárainak a munkavállaláshoz, és egy-egy állásnál előnyben részesítették a régebbi tagállamból érkező jelentkezőket.