Tárgyalt a felkelőkkel az iraki elnök

Vágólapra másolva!
Az erőszak beszüntetéséről tárgyalt az iraki elnök a felkelők egyes csoportjainak képviselőivel. Az államfő lát esélyt a megállapodásra.
Vágólapra másolva!

Dzsalal Talabani iraki államfő vasárnap bejelentette, hogy találkozott hét felkelőcsoport képviselőivel, és úgy látja, hogy van esély a megállapodásra az erőszak beszüntetéséről. Talabani azt is közölte, hogy amerikai illetékesek is jelen voltak a megbeszéléseken, amikor a felkelők képviselői felkeresték őt. A közlemény- ben nem szerepel a csoportok neve, de a megfogalmazásból a brit hírügynökség arra következtet, hogy szunnita arabokról, az előző rezsim haszonélvezőiről van szó.

A kurd Talabani azt is közölte az irodáján keresztül, hogy a találkozó Irak északi, kurdok lakta vidékén zajlott le, de azt nem, hogy pontosan hol és mikor. A közlemény szerint más olyan csoportokkal is párbeszédet lehetne kezdeni, amelyek katonai célpontok ellen intéznek támadásokat, hogy kiűzzék a megszállókat, de olyanokkal nem, mint Abu Muszab az-Zarkávi hívei és a szaddámisták.

Zarkávi terrorcsoportja az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnya. Összehívták vasárnap az iraki parlament ülését május 3-ára, de a megbízott miniszterelnök egyik munkatársa szerint a kormány még nem lesz kész addigra. Dzsavád al-Málikinak április 22-től számítva 30 napja van az alkotmány értelmében a kormány megalakítására, de minden minisztérium élére olyan jelöltet kell találnia, akit minden parlamenti blokk elfogad. A parlament várhatóan foglalkozik a tavaly októberben, népszavazással elfogadott alkotmány módosításával, amit a szunnita kisebbség kér.

Vasárnap kilenc embert öltek meg Irakban pokolgépekkel és utcai rajtaütésekben. Az áldozatok között van három külföldi is, akivel egy út mentén elrejtett akna végzett a fővárostól délre. Az első jelentések szerint szerződéses brit biztonsági őrökről van szó, de a nagykövetség és a londoni külügyminisztérium ezt egyelőre nem tudta megerősíteni.