Szabadok az iraki német túszok

Vágólapra másolva!
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedden Chilében bejelentette, hogy szabadok az Irakban január végén foglyul ejtett német túszok. Thomas Nitzschke és René Bräunlich szabadulásának körülményei egyelőre nem ismertek, így az sem, hogy fizettek-e szabadulásukért váltságdíjat.
Vágólapra másolva!

A Dél-Amerikában tartózkodó Steinmeier a chilei fővárosban, Santiagóban közölte a hírt, elárulva azt is, hogy a két mérnök kedden szabadult, mindketten a bagdadi német nagykövetségen tartózkodnak, orvosok vizsgálják őket, a körülményekhez képest jól vannak, s hamarosan visszatérnek Németországba. Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott, hogy nagy megkönnyebbüléssel fogadta a hírt.

A Lipcse környéki Cryotec cég két emberét január 24-én Bagdadtól északra, Baidzsi városában ejtették foglyul, amikor éppen munkahelyükre tartottak. A két mérnök eredetileg csak rövid időre érkezett Irakba, szerelési munkák elvégzésére.

Az emberrablók a Kataib Anszar at-Tauhid asz-Szunna (Az Isteni Egység és a Próféta Követőinek Dandárja) csoporthoz tartozónak vallották magukat. A túszejtők időről időre videoüzenetben szólították fel a német kormányt, hogy szakítsa meg a kapcsolatokat a jelenlegi iraki rendszerrel, s a túszok kivégzésével is fenyegetőztek. A mérnökökről az utolsó videofelvétel április 10-én készült.

A német kommentátorok Nitzschke és Bräunlich több mint három hónapig tartó kálváriája idején nem tudták eldönteni, hogy politikai csoportosulás, vagy közönséges bűnözők csoportja tartja hatalmában a két férfit.

A ZDF német közszolgálati televízió esti híradójában Elmar Thevessen, az adó terrorügyi szakértője arról számolt be, hogy a két mérnököt minden jel szerint nem kommandósok szabadították ki, s az sem kizárt, hogy nem az eredeti emberrablók engedték szabadon Nitzschkét és Bräunlichot.

Irakban meglehetősen elterjedt, hogy a különböző csoportok egymás között cserélik a foglyokat. Feltevések szerint jelen pillanatban még öt nyugati állampolgárt őriznek túszokként valahol Irakban.