Vágólapra másolva!
Aláírta pénteken Abujában a szudáni kormány és a legerősebb dárfúri ellenzéki frakció a tartomány békéjéről rendelkező megállapodást.
Vágólapra másolva!

A Szudáni Felszabadító Mozgalom/Hadsereg (SLM/A) korábban elfogadta az Afrikai Unió által előterjesztett dárfúri békemegállapodás módosított változatát, de a dokumentumot a másik két kisebb lázadócsoport, a JEM és az SLM/A kisebbségi frakciója elutasította. Ahmed Tugod, a JEM küldöttségének vezetője leszögezte: álláspontjukon mit sem változtat a Minni Minnawi-frakció és a kartúmi kormány megegyezése.

Az aláírási ceremóniát a nigériai elnöki palotában tartották meg, ahol tapsvihar köszöntötte az eseményt. A szerződés előírja, hogy vessenek véget a nyugat-szudáni tartományban három éve tartó ellenségeskedéseknek. Nemzetközi becslések szerint a polgárháborúban 180-300 ezer ember vesztette életét, s majd két és fél millióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket.