Elkobzott drogot árultak spanyol rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy barcelonai ügyvéd irányította azt a spanyol bűnbandát, melynek rendőrök is tagjai voltak. A csoport csempészektől elkobzott kábítószert adott el az alvilágban. Néhány hónapja pedig elraboltak egy kolumbiai drogárust, és ezzel csaknem negyvenmillió forintnyi váltságdíjhoz jutottak.
Vágólapra másolva!

Egy ügyvéd és három korrupt rendőr is tagja volt egy spanyol bűnbandának, amely egyebek között kábítószer-csempészeket fülelt le azért, hogy a tőlük elkobzott drogot értékesítse - közölte a madridi rendőrség. A nyomozók a banda 26 feltételezett tagját vették őrizetbe a héten. A hálózatot egy barcelonai ügyvéd irányította az irodájából, a gengnek kapcsolatai voltak Madridban és az északi Asztúria tartományban is.

A rendőrség elcsípett egy gépkocsit, amely a banda megbízásából három kiló kokaint szállított Madridból Oviedóba és 150 ezer eurónyi (mintegy 39 millió forint) készpénzt is lefoglalt. A banda januárban Madridban elrabolt egy kolumbiai drog-viszonteladót és 25 ezer eurós váltságdíjért engedte szabadon.

A most leleplezett hálózat Latin-Amerikában szerezte be a kábítószert, amelyet menetrendszerű repülőgépjáratok megfizetett utasaival juttatott el Európába. A spanyolországi repülőtereken a bandához tartozó álrendőrök az igaziak orra előtt "elkobozták" a csempészektől a szállítmányt, majd szabadon engedték áldozataikat. A banda mellékfoglalkozásként igazolványokat, útleveleket hamisított és jó pénzért árulta az illegális bevándorlóknak.