Bezárják a veszélyes kínai szénbányákat

Vágólapra másolva!
A kínai kormány hétfőn bejelentette, hogy azonnali jelleggel bezárat hétezer veszélyes szénbányát, mert nem felelnek meg az alapvető biztonsági követelményeknek.
Vágólapra másolva!

Li Ji-csung, a munkabiztonsági állami hivatal igazgatója közölte, hogy ez csak a kezdet, három éven belül minden olyan kis szénbányát bezáratnak Kínában, amely nem felel meg a biztonsági előírásoknak. 2010-ig további 13-23 ezer kis szénbánya hasonló sorsra jut, mert ezek a létesítmények eleve kevéssé alkalmasak a megfelelő munkabiztonsági feltételek megteremtésére - tette hozzá.

A kínai bányákat tartják a legveszélyesebbnek a világon. Tavaly hivatalos adat szerint mintegy hatezer ember vesztette életét a kínai szénbányákban robbanás, vízbetörés, bányaomlás, bányatűz és egyéb szerencsétlenségek következtében. A szénbányákban bekövetkezett tragédiák hatezer áldozatához tavaly még hozzájött 2 235 haláleset az ázsiai ország más bányáiban.

S ezek csak a hivatalos adatok; a kínai dolgozók érdekvédelmi szervezetei szerint a tényleges szám elérheti a húszezret is. E szervezetek szerint az országos statisztikákat készítő központokba el sem jut a szerencsétlenségek egy részének híre. A helyi hatóságok gyakran eltitkolják a bányaszerencsétlenségeket, hogy elkerüljék a bezáratást és a büntetést.

Megfigyelők gyakran említik a szédületes iramban növekvő kínai gazdaság egyre nagyobb energiaéhségét a laza bányabiztonság fő okaként.