Kardjába dőlhet a baloldal csodagyereke

Saját párttársai és 12 éve hű szövetségese, Gordon Brown pénzügyminiszter szorította sarokba a hétvégén Tony Blair brit miniszterelnököt, amikor felszólították, hogy közölje, mikor mond le. A születőben lévő belső puccs forrása a Munkáspárt számára történelmi kudarccal végződött helyhatósági választás. Úgy tűnik azonban, hogy Blair korábban elsöprő lendületű politikája és személyisége is vesztett varázsából. Bírálói szerint szépen lassan leereszt az újbalos lufi és Blair európai politikustársai sorsára jut: jelentősebb eredmények nélkül kell távoznia a hatalomból.

Egykori iskolástársa szerint Tony Blair brit miniszterelnök egyik legnagyobb erénye már fiatalon is az volt, hogy "mindig ki tudta dumálni magát". Blair most csillogtathatja ezt a képességét, hétvégén ugyanis kis híján házi puccsot hajtottak végre ellene saját párttársai, akik levélben szólították fel, hogy vázolja fel távozása hivatalos menetrendjét. Blair a brit Munkáspárt 2004-es kongresszusa után egy BBC-interjúban jelentette be, hogy a következő - 2009-10-ben esedékes - választásokon már nem az ő vezetésével indul a Munkáspárt, igaz, azt is megjegyezte, hogy tervei szerint a teljes ciklust kitölti majd. Pártján belül azonban ettől láthatóan sokan eltekintenének.

Blair belső ellenzékét a múlt héten elbukott helyhatósági választások bátorították fel, ahol a Munkáspárt az elmúlt 30 év legnagyobb kudarcát könyvelhette el, amin Blair kormány-átalakítással próbált úrrá lenni, a jelek szerint mérsékelt sikerrel. A Blair elleni hadműveletben egyelőre alig 50 munkáspárti képviselő vesz részt, az akció egyik érdekessége azonban, hogy azt a Gordon Brownt tartják a minipuccs értelmi szerzőjének, aki egyébként is a legesélyesebb a Munkáspárt Blair utáni vezetésére.

Blair hétfőn megerősítette, hogy távozik a következő parlamenti választások előtt, de továbbra sem volt hajlandó felfedni a hatalomátadás menetrendjét, és a baloldal korszerűsítési folyamatának visszarendezési szándékával vádolta azokat, akik saját pártjából ezt követelik tőle. Blair a hétfői sajtótájékoztatón továbbra sem árulta el, hogy mikor távozik, csak annyit mondott: hagy elég időt utódjának "a berendezkedésre" a következő választások előtt - idézi az MTI.

Blair és Brown harca a pártvezetői és miniszterelnök-jelölti posztért 1994 óta tart, amikor John Smith váratlan halála után, Brownt tartották esélyesnek a pártvezetői posztra, de egy pontosan nem tisztázott politikai egyezség részeként átadta helyét Blairnek és beérte a kancellári tisztséggel. Brown pénzügyminiszterként és több mint egy évtizede meghatározó munkáspárti politikusként mára olyan befolyást szerzett, és annyira egyértelműsítette a párt jövőjét és a várható erőviszonyokat, hogy a Times legutóbbi, a világ 100 legbefolyásosabb emberét felvonultató listájára úgy került fel, hogy Blair leszorult onnan. A Newsweek tavaly decemberi, a 2006-os év várható legbefolyásosabb személyiségeit felsoroló számának címlapján is Brown szerepelt.

Bár a választások elvesztéséért jelentős mértékben okolhatók a voksolást megelőző, egyes munkáspárti miniszterekhez köthető magán- és közéleti botrányok, a lesújtó eredmény azt is mutatja, hogy Blair elvesztette vonzerejét, nem számít már a brit baloldal mindig nyerő emberének, a puccsisták szerint a siker zálogából szépen lassan a teherré válik. Blair vonzerejének gyengülése már a tavalyi parlamenti választások idején is érezhető volt, a gyenge konzervatív ellenzék ugyan nem tudta megakadályozni a Munkáspárt győzelmét, de csökkent többsége az alsóházban. Ahogy Peter Mandelson brit EU-biztos talányosan megfogalmazta egy márciusi interjúban: "A New Labour meghal, ha megdermed és kocsonyává válik, ha az embereket nem készteti többé állásfoglalásra".