Egy francia katona életét vesztette Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Aknamentesítés közben robbanás sebzett halálra egy francia katonát Kabultól északra, két kanadai katona pedig megsebesült út mentén elrejtett pokolgép robbanása következtében hétfőn Dél-Afganisztánban.
Vágólapra másolva!

A francia hadsereg közleménye szerint a 22 éves francia katona, aki az ejtőernyős hadmérnökség 17. ezredében szolgált, aknamentesítési műveletben vett részt a kabuli nemzetközi repülőtértől északra. Az egyelőre ismeretlen okokból bekövetkezett robbanásban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy néhány óra múlva meghalt. 2001 decembere óta ő az ötödik francia katona, aki Afganisztánban bevetés közben életét vesztette.

A CBC kanadai televízió eközben arról számolt be, hogy Kandahár várostól északra két kanadai katona megsebesült, amikor pokolgép robbant autójuk mellett. Sebesülésük nem életveszélyes. A kanadai védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a CBC értesülését. 2001 vége óta a kanadai hadsereg 15 katonáját vesztette el harci cselekményben, közülük négyet április 22-én.

Mintegy 2300 kanadai katona teljesít szolgálatot Kandahár tartományban, a délkelet-ázsiai ország egyik legveszélyesebb térségében, a francia hadseregnek pedig mintegy 670 katonája szolgál a NATO vezette afganisztáni biztonsági erő (ISAF) kötelékében, további kétszáz francia kommandós pedig az amerikai vezetés alatt álló, Tartós Szabadság (Enduring Freedom) fedőnevű nemzetközi terroristaellenes műveletben vesz részt.

Az afgán hatóságok hétfőn közölték, hogy három tálib parancsnok esett el az előző nap kirobbant harcokban Afganisztán déli részén. Az összecsapás, amelyben több tucat rendőr és lázadó állt egymással szemben, vasárnap délután kezdődött Kandahár tartomány egyik falvában. Összesen 11 tálib gerilla és 5 rendőr vesztette életét az összetűzésben, és több polgári személy megsebesült. Az afgán biztonsági erők még hétfőn is üldöztek mintegy száz lázadót, akik kitörtek a rejtekhelyükül szolgáló faluból.