Hetvenegyen meghaltak az afganisztáni harcokbn

Vágólapra másolva!
Súlyos összecsapások zajlottak Afganisztán két déli tartományában a biztonsági erők és a tálib lázadók között. A harcokban hetvenegyen meghaltak, miközben elhunyt az első kanadai katona is az ázsiai országban. Ennek ellenére Kanada meghosszabbította fegyveres erői mandátumát az országban.
Vágólapra másolva!

Helmand tartományban tizenhárom rendőrt és 40 tálibot öltek meg Afganisztánban, egy fegyveres összecsapásban. A kabuli belügyminisztérium szóvivője szerint a kilenc órán át tartó tűzharcban további hét rendőr megsebesült, ketten pedig eltűntek. A rendőröket azután vezényelték Helmand tartományba Musza Kala körzetébe, miután tálib lázadók tevékenységéről kaptak információkat.

Ugyancsak harcok dúltak csütörtökre virradóra Kandahár tartományban is, ahol az afgán erők és az országban állomásozó koalíció katonái 18 tálibot öltek meg. Életét vesztette azonban egy kanadai katona is, az első kanadai, aki harci körülmények között esett el a második világháború óta, bár egy amerikai katonai szóvivő szerint egy öngyilkos merénylő robbantásának esett áldozatul.

A katona halálának bejelentésére nem sokkal azután került sor, hogy a kanadai parlament 2009-ig meghosszabbította az afganisztáni katonai misszió mandátumát. A mintegy 2300 fős kanadai kontingens többsége éppen Kandahárban állomásozik. A szavazás szoros végeredményt hozott, a döntés mindössze 4 vokson (149-145) múlott.

Az új kisebbségi konzervatív kabinet indítványát a legnagyobb ellenzéki erőt képező liberálisok közül 20 képviselő támogatta. A liberálisok megosztottak az afganisztáni kanadai katonai jelenlét kérdésében.