Menekült tábori állapotok uralkodnak Vir-en

Menekülttáborra emlékeztet a horvátországi Vir szigetén a "magyar utca". Bútorok, faliképek, matracok, háztartási gépek hevernek az utcán, s várják a teherautókat. A tetőkön munkáskezek szedik le a cserepet, mentik az értékes nyílászárókat, a kovácsoltvas kapukat és a dísznövényeket is.

Az egyik tulajdonos fájdalmasan beszél arról, hogy a csak magyar tulajdonú ingatlanok utcája néhány napja még a sziget büszkesége volt aszfaltozott járdájával, rendezett kertjeivel, még a helyi újságokban is írtak róla a polgármester dicsérő szavainak kíséretében.

Az utcán péntek délután óta folynak a tengerparttól 70 méteres sávban lévő ingatlanok bontási munkálatai. A rombolás szigorú rendőri felügyelet mellett zajlik, a hatóságok 20 perces türelmi idő után azonnal utasítást adnak a markológépeknek az indulásra.

Az eddig eldózerolt épületek mindegyike magyar tulajdonban volt. Az üdülőtulajdonosok értetlenül állnak a szinte már kaotikussá vált helyzet előtt. Az egyik - neve elhallghatását kérő - tulajdonos, akinek házát este kilenc órakor, sötétben kezdik el bontani, arra panaszkodik, hogy semmilyen előzetes értesítés nem érkezett hozzájuk. Csak véletlen, hogy pont most jöttek a kertet rendezni, mielőtt az első vendégek megérkeztek volna.

Elmondja, 20 percet kaptak a hatóságoktól, hogy kivigyék a kétszintes hatszobás berendezett házból, amit tudnak. A szomszédok segítettek pakolni, egyikük szerszámok hiányában puszta kézzel tépte ki a légkondicionáló berendezést a falból. Ezt már későn tette, a markológép kanala már az első marást ejtette a ház tenger felőli oldalán, csak a szerencsén múlt, hogy a törmelék nem esett a férfi fejére.

Egy másik üdülőtulajdonos, akinek a házából 30 centiméter esik az ominózus 70 méteres zónába, éppen az új bútorokat készült elrendezni az épületben, amikor értesült ingatlanának halálos ítéletéről. "Csak reggel kezdik lerombolni a házamat, így egész éjszaka tudjuk menteni, ami menthető. Tudjuk, hogy nem vagyunk egészen fehérek az ügyben, hiszen nincs érvényes építési engedélyünk, de a szigeten lévő mintegy 8500 épület egyikének sincs" - teszi hozzá. "Nem értem, miért csak a magyar házakat" - mondja a könnyeivel küszködő ingatlantulajdonos.

Az egyik, már lerombolt épülettel egyvonalban új építésű egyszintes ház áll, immáron magányosan, amerikai tulajdonosa nyugodtan szemléli az eseményeket. Az ő házán nem hajtják végre a bontási határozatot. Szombat reggelre valamelyest enyhül a szigor, a magyar tulajdonosok engedélyt kaptak a nyugodt kiköltözésre.

"Egész éjszaka pakoltunk, már kisírtam magam, most már csak várjuk, aminek jönnie kell" - mondja egy asszony, aki két hónapja vásárolt házat a szigeten.

Korántsem ennyire beletörődve várja a buldózereket egy horvát tulajdonos, aki megnyitott gázpalackokra kötött csövekkel a kezében, zsebében öngyújtóval néz elébe a történéseknek. Transzparensén üzenet olvasható: "Ha lebontjátok a házamat, a következő otthonom a temető." Sárga Dávid-csillagot ragasztott a pólójára, és a várakozás feszült percei alatt videokamerával veszi fel a szigeten dolgozó markológépek sokaságát. Várhatóan az utolsó magyar ház lebontása után az övé következik, de információ hiányában senki sem tud biztosat mondani.

Szombat reggeli szóbeszéd szerint a telkek, amelyek egyébként építési telek címszóval vannak bejegyezve, az eredeti tulajdonosok birtokában maradnak, és lakókocsival lehet majd rajtuk parkolni, de sátrazni már nem, hiszen - mint az egyik magyar tulajdonos értesült - az már le van rögzítve.