Politikusok verekedtek Csehországban

Vágólapra másolva!
Összeverekedett egymással Prágában egy fogorvosi konferencián David Rath, cseh egészségügyi miniszter és Miroslav Macek, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt egykori elnökhelyettese és Václav Klaus államfő tanácsadója.
Vágólapra másolva!

A kezdő ütést Macek azzal azzal indokolta, hogy Rath a közelmúltban nagyon sértően nyilatkozott róla, amikor egy lapinterjúban azt állította, hogy pénzért nősült meg.

"Mielőtt megnyitnám a tanácskozást engedjék meg, hogy elintézzek egy személyes ügyet" - jelentette ki Macek a mikrofonba, majd az elnökségi asztalhoz ment és hátulról erősen fejen ütötte Rathot.

A meglepett miniszter felállt, a mikrofonhoz ment és Maceket gyávának nevezte. Erre a polgári demokraták közismert személyisége ököllel támadt a miniszterre, mindketten a földre kerültek, majd szétválasztották őket.

A Polgári Demokratikus Párt nyilatkozatban azonnal elhatárolódott Macek viselkedésétől, bár "emberileg" megértette indítékait.

Rath, aki szintén ismert orvos, ugyanis korábban erkölcstelen személyiségnek minősítette Maceket. "Tudják, én még abból az időből ismerem (Maceket), amikor minden este más lánnyal járt. Egyszer csak megnősült a milliókért. Én minden jót kívánok neki. Van, aki a lelket, van aki a testet, s van aki a milliókat szereti" - mondta Rath a Lidové Novinyben megjelent interjújában.

Macek később szintén a Lidové Novinyben azt írta, hogy az első adódó alkalommal elégtételt vesz Rathon.

Jirí Paroubek, szociáldemokrata miniszterelnök élesen elítélte az incidenst, s kijelentette, hogy ez a polgári demokraták agresszív viselkedésének és politikájának a következménye. Ugyanakkor felszólította Klaust, hogy tegyen intézkedéseket Macek ellen. Václav Klaus szóvivője útján azonban közölte, hogy nem kívánja kommentálni az ügyet.

A fogorvosi kamara, amelynek jelenleg éles vitája van a miniszterrel egyes rendeletek miatt, elnézést kért Rathtól az incidensért, s Maceket fütyüléssel távozásra késztették.