Jogtalanul kérte az USA az utasok adatait

Vágólapra másolva!
Keddi ítéletében érvénytelenítette az Európai Bíróság azt az egyezményt, amelynek értelmében az Európai Unió kiadta a légi utasok adatait az Egyesült Államoknak. A bíróság szeptember végéig adott határidőt az EU-nak, hogy változtasson a jelenlegi jogtalan gyakorlaton.
Vágólapra másolva!

Érvénytelenítette kedden az Európai Bíróság azt az Európai Unió és az Egyesült Államok között 2004-ben kötött megállapodást, amelynek értelmében minden európai légitársaság számára kötelező volt az USA-ba tartó utasok személyes adatainak kiszolgáltatása.

Az egyezmény a 2001. szeptember 11-i támadásokra hivatkozva született meg. Az amerikai biztonsági szervek így utasonként 34 személyes adathoz juthatnak hozzá, a néven és a születési adatokon kívül többek között az illető telefonszámához, hitelkártyájának számához és a jegyfoglalás helyéhez.

Az Európai Parlament (EP) az adatok átadását a magánélet védelméről szóló európai normák megsértésének minősítette, és a megállapodás megkötése után az Európai Bírósághoz fordult. A luxemburgi székhelyű testület két évig tartó vizsgálódás után kedden úgy döntött, hogy az Európai Parlament érvei megalapozottak.

A bírósági határozat szeptember 30-ig ad határidőt az EU-nak arra, hogy új megállapodást kössön az Egyesült Államokkal, ezt követően ugyanis a légitársaságok adatszolgáltatása illegálisnak minősül. Ez ugyanakkor várhatóan nem lesz egyszerű feladat, a mostani egyezmény tető alá hozása is több évet vett ugyanis igénybe.

Németh Krisztina, a Malév szóvivője az [origo]-nak elmondta: amíg nem születik új jogszabály, a Malév továbbra is folytatja a jelenlegi gyakorlatot és megküldi az utasok adatait az Egyesült Államokba. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétele a járatok üzemeltetésének, mivel csak így engedik be azokat az Egyesült Államok területére. A szóvivő hozzátette: a légitársaság azonban betartja az adatvédelmi biztos ajánlásait, vagyis a jegyvásárláskor kérik az utasok hozzájárását a személyes adatok kiadásához.