Iraki civilek lemészárlásáért felelhet az USA

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány ígéretet tett arra, hogy minden részletre kiterjedően kivizsgálja azt a tavaly novemberi incidenst, amelyben a gyanú szerint amerikai katonák 24 iraki civillel végeztek. A Pentagon egyelőre vizsgálja az esetet, de a hivatalos verzió szerint szélsőségesekkel való összecsapás történt. A szemtanúk azonban állítják: a tengerészgyalogosok provokáció nélkül pusztítottak.
Vágólapra másolva!

Két vizsgálatot folytat egyszerre a Pentagon annak kiderítésére, hogyan zajlott az a tavaly novemberi iraki hadművelet, melynek során amerikai katonák állítólag 24 iraki civilt mészároltak le - írja a BBC. Az első jelentések szerint az eredetileg iraki szélsőségesekkel történt összecsapásnak, illetve a lázadók által elkövetett bombatámadásnak beállított akcióban ártatlan irakiak vesztették életüket.

Az ügy akkor robbant ki, amikor egy újságíró az eset körülményeiről kezdett faggatózni és a hadsereg illetékesei utána néztek a történteknek. Az amerikai hadsereg az incidensről úgy számolt be, hogy az iraki szélsőségesek egyik főhadiszállásának tartott, Haditha városában 15 civil és nyolc lázadó vesztette életét, miután egy bomba végzett egy tengerészgyalogossal, a hadsereg azonban már 24 haláleset körülményeit vizsgálja.

A szemtanúk állításai szerint az amerikai katonák egyszerű mészárlást hajtottak végre a városban. "Amikor apám kinyitotta az ajtót, újra és újra rálőttek. Aztán kézigránátot dobtak a fürdőszobába" - idézi a BBC az egyik áldozat gyerekét. A Wall Street Journal szerint bizonyítható, hogy az amerikai katonák mindenféle provokáció nélkül végeztek a civilekkel, köztük gyerekekkel és nőkkel. A BBC szerint a novemberi mészárlás még a Abu Graib börtönben elkövetett kegyetlenkedéskenél is komolyabb következményekkel járhat az USA megítélése szempontjából.