Összecsapott a rendőrség a tüntető chilei diákokkal

Vágólapra másolva!
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a chilei rendőrség a fővárosban, Santiagóban tüntető középiskolás diákok ellen, több mint 720 személyt őrizetbe vett, tucatnyian pedig megsérültek Chile elmúlt három évtizedének legnagyobb diáktüntetésén.
Vágólapra másolva!

Több mint egymillió főre becsülik a tüntetés szervezői a helyi idő szerint kedden utcára vonult diákok és tanárok számát, akik a közoktatás minőségi feltételeinek romlása miatt tiltakoztak. A két hete kezdődött tiltakozó akciók résztvevői azt követelik a Chile fő exportcikkének számító réz világpiaci árának emelkedése miatt jelentős költségvetési többlettel rendelkező kormánytól, hogy növelje a közoktatásra fordított kiadásokat a közel 16 milliós országban.

Forrás: EPA
Könygázzal

A tüntetők további követelése, hogy töröljék el az egyetemi felvételi vizsgák és a diákigazolványok díját, valamint hogy váljon ingyenessé a városi tömegközlekedés a diákok számára. A fővárosban kezdődött tüntetések az ország egész területére kiterjedtek, a diákok több száz középiskolát szálltak meg.

A rendőrség páncélozott járművekről vízágyúval és könnygázzal próbálta szétoszlatni a tüntetőket a fővárosban. A helyi sajtó értesülései és szemtanúk beszámolói alapján sok esetben a békésen tüntető diákcsoportok ellen fellépő rendőrség provokálta ki az összecsapásokat, amelyek során 14 személy szenvedett sérüléseket.

A tüntető középiskolás diákok és szüleik erőteljesen bírálták az állításuk szerint túlzottan kemény kézzel fellépő rendőrséget. Az erőszak az eseményekről tudósító újságírókat és fotósokat sem kímélte, közülük többeket fizikailag bántalmaztak a csendőrök mintegy száz méternyire a chilei elnöki hivatalnak otthont adó La Moneda palotától.

Forrás: EPA
és vízágyúval a chilei diákok ellen

Felipe Harboe, a belügyminisztérium helyettes államtitkára bejelentette, hogy belső vizsgálatot indítottak a túlzott rendőri fellépés körülményeinek kivizsgálására és a felelősség megállapítására. Víctor Barrueto, Santiago kormányzója azonban védelmébe vette a rendőrök erőszakos fellépését, mivel véleménye szerint nem tűrhető el, hogy a tüntetések miatt fennakadások keletkezzenek a közlekedésben.

A tüntetések jelentős kihívás elé állították a három hónapja hivatalban lévő és nagy népszerűségnek örvendő Michelle Bachelet elnököt és a 16 éve uralmon lévő szocialista kormányt. Az elnök asszony szerdán rendkívüli kormányülést hívott össze a helyzet megoldására. "A konfliktus kicsúszott a kezünkből" - ismerte el a kormánypárt egyik képviselője.

A tüntető diákok egyik szóvivője az utcai tiltakozások folytatását ígérte, amennyiben nem sikerült megoldani a problémákat.