Radikális palesztin vezetőt ölt meg egy izraeli légicsapás

Vágólapra másolva!
Izraeli légicsapásban életét vesztette egy palesztin radikális szervezet vezetője és három társa, hét palesztin pedig megsebesült csütörtök este a Gázai övezetben.
Vágólapra másolva!

Dzsamál Abu Szamhadna, a Népi Ellenállási Bizottságok (PRC) nevű szervezet vezetője halt meg, a Hamász vezetésű palesztin kormány nemrégiben nevezte ki őt új biztonsági erejének élére. Halálhírét megerősítette a PRC, valamint palesztin biztonsági és kórházi források is.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint egy robotrepülőgépről lőttek ki rakétát a Népi Ellenállási Bizottságok Rámalláh közelében fekvő kiképzőtáborára. Egy katonai szóvivő azt mondta, hogy bár a célpont ezúttal nem Dzsamál Abu Szamhadna volt, a légicsapás négy halálos áldozatának egyike valószínűleg ő volt. Szamhadna és két testőre 2004 decemberében sérülésekkel ugyan, de túlélt egy izraeli légicsapást.

Dzsamál Abu Szamhadna kulcsszereplője volt az Izrael-ellenes palesztin rakétatámadásoknak, és azt gyanítják, hogy köze volt a 2003-ban egy amerikai konvojt a Gázai övezetben ért gyilkos támadáshoz. Az általa vezetett, militáns csoportok koalícióját alkotó PRC élen járt az erőszakban a több mint öt éve kirobbant második palesztin lázadás során. Azóta, hogy 38 év megszállás után Izrael kivonult a Gázai övezetből, a szervezet számtalan alkalommal lőtt ki rakétákat izraeli célpontokra.

A PRC azonnal bosszúhadjáratot hirdetett Izrael szerint. Közleményében azzal fenyegetőzött, hogy rakétazáport zúdít Izrael területére és öngyilkos merényleteket hajt végre.