Újabb országok ismerték el a független Montenegrót

Vágólapra másolva!
Újabb három kelet-közép-európai ország, Románia, Csehország és Észtország is elismerte kedden Montenegró független államiságát.
Vágólapra másolva!

"Románia kifejezi készségét arra, hogy diplomáciai kapcsolatot létesítsen Montenegróval, mint szuverén és független állammal" - közölte a román külügyminisztérium, támogatását ajánlva föl az új köztársaságnak az állami intézmények megerősítését célzó erőfeszítésekhez.

A prágai külügyminisztérium az elismeréssel együtt jelezte, az elkövetkező napokban diplomáciai kapcsolatot kíván létesíteni Podgoricával.

Észtország ezt már meg is tette. A balti állam külügyminisztere - elsőként a világ országai közül - diplomáciai kapcsolat létesítését kimondó közös nyilatkozatot írt alá montenegrói kollégájával Podgoricában.

A 650 ezer lakosú volt jugoszláv köztársaság június 3-án nyilvánította ki önállóságát, miután polgárainak többsége a május 21-i népszavazáson a Szerbiával alkotott államközösség felszámolása mellett tette le voksát.