A baloldal nyerte a szlovák választást

Vágólapra másolva!
Hat párt került be a szlovák parlamentbe a szombaton megtartott előrehozott választáson. Az előzetes eredmények szerint a választást az eddig ellenzékben lévő baloldali Smer nyerte, amely a voksok 29,34 százalékát kapta. A második a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda pártja lett, a harmadik helyet a radikális politikájáról ismert Szlovák Nemzeti Párt szerezte meg. A Magyar Koalíció Pártja eddigi legjobb eredményével negyedik lett.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék győzött a szombati előrehozott parlamenti választásokon. A vasárnap reggelre összesített előzetes eredmények szerint az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a szavazatok 29,34 százalékát szerezte meg, amivel 50 mandátumhoz jutott a 150 tagú törvényhozásban. Második lett, 18,35 százalékkal - várhatóan 31 mandátummal - a jelenlegi miniszterelnök, Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS).

Bekerült a magyarellenes párt

A harmadik helyen a radikális politikájáról ismert, eddig parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) végzett 11,73 százalékkal, ami 20 képviselői helyet jelent. Alig valamivel kevesebb, 11,68 százaléknyi szavazatot szerzett a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ami ugyancsak 20 mandátumot jelent. Ez a párt mindenkori legjobb eredményének számít.

A Vladimir Meciar volt kormányfő vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS - HZDS) 8,8 százalékot, a kereszténydemokrata KDH 8, 3 százalékot kapott. Nem jutott be a parlamentbe a kommunista KSS, amely a voksok 3, 9 százalékát kapta.

A szombati voksolás az első parlamenti választás volt Szlovákia 2004-es uniós csatlakozása óta. Azért tartottak előrehozott választást, mert januárban kilépett a kormányzó koalícióból a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), mivel a többi kormánypárt nem támogatta azt az indítványát, hogy az egyházi tulajdonú kórházak tagadják meg az abortuszt.

A szavazáson két alternatíva között választottak a szlovákok: a külföldi befektetőket minden eddiginél nagyobb számban az országba csalogató jelenlegi koalíció, valamint a jelentős társadalmi-vagyoni különbségek csökkentését a kedvező befektetési intézkedések visszafordításával ígérő Smer között.

Bizonytalan, hogy milyen koalíció alakul

Az előzetes eredmények ismeretében sem körvonalazódik, hogy milyen kormánya lesz az országnak a következő négy évben. Mindez csak a pártok közti egyezkedés nyomán kristályosodhat ki, és sok múlik azon, hogy Ivan Gasparovic államfő kit bíz meg kormányalakítással. Annak ellenére, hogy a választások győztese a gyakran populizmussal vádolt Robert Fico szociáldemokrata pártja lett, az államfő megteheti, hogy mégsem a legtöbb szavazattal bíró pártot, hanem a négyéves megbízatás kitöltésére alkalmas jobbközép pártokat bízza meg a kormányalakítással.

A legnagyobb félelmek a katasztrófa-koalíciónak is nevezett lehetőséget övezik. Eszerint a Smer összeállna a hírhedten magyarellenes Ján Slota nemzeti pártjával - akik a kampányban szinte egyedüliként vittek valamilyen színt (az más kérdés, hogy elsősorban a magyar kisebbség, illetve a magyar párt rovására) -, valamint az országot a '90-es években nemzetközi elszigeteltségbe taszító Vladimir Meciar-féle HZDS-LS-sel.

Fotó: MTI
Mikulás Dzurinda kormányfő

Ennek a koalíciónak az esélyét csökkenti ugyanakkor, hogy egyik tagjának sincsen európai legitimációja. A HZDS eddig hasztalanul kérte, hogy felvegyék az Európai Néppártba, az SNS esetében ez még csak szóba sem kerülhet, és a baloldalinak számító Smer sem tagja a Szocialista Internacionálénak.

A legtöbb elemző arra számít, hogy a Smer két, a jelenlegi koalícióban is szerepet játszó párttal szövetkezik, ráadásul a pártok programjai is összeegyeztethetők. A Smeré ugyan jobban eltér a többiekétől, ám Robert Fico utóbbi megnyilatkozásaiból arra lehet következtetni, hogy enged álláspontjából, például a többkulcsos adóval kapcsolatban. A kérdés csak az, hogy melyik két pártot választja.

Vasárnap a Smer elnöke a Cseh Televíziónak adott interjújában elmondta: kemény kormányalakítási tárgyalásokra számít, mivel a hat parlamenti párt közül csak a Smer-SD-nek van balközép programja, míg a többi öt párt programja jobbközép. Fico elmondta: ha valóban megkapja a kormányalakítási megbízást, akkor minden parlamenti párttal tárgyalni kíván a kormányalakításról. "Célunk, hogy a jövőbeni kormány egyértelmű balközép értékeket képviseljen" - tette hozzá.

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke lehetséges koalíciókkal kapcsolatban elmondta: készek tárgyalni a legjobb, közel 30 százalékos eredményt elért Smerrel, az MKP és Smer programja azonban korántsem nevezhető egymáshoz közelinek. Bugár hozzátette: "nem mindenáron akarunk a leendő kormánykoalíció tagja lenni. Minden azon múlik, mi kerül majd bele a kormány programjába, milyen lesz a partnerek törekvése".