Keddig adtak határidőt a palesztin túszejtők

Vágólapra másolva!
Keddig adtak időt az izraeli katona elrablói az izraeli kormánynak, hogy elengedje a palesztin foglyokat, ellenkező esetekben nem részletezett "következményekkel" fenyegetőznek. Katonája túszul ejtése miatt Izrael közel egy év után újra bevonult a Gázai övezetbe, számos épületet lebombázott, és egy tucatnyi palesztin politikust fogott el. A Hamász Izrael-ellenes akciói újraindításával fenyeget.
Vágólapra másolva!

Kedd hajnalig adtak határidőt Izraelnek a palesztin foglyok szabadon bocsátására azok a palesztin fegyveresek, akit közel két hete elraboltak egy izraeli katonát. A Hamász fegyveres szárnya - az Izzeddín al-Kasszám Brigádok - és két másik szervezet - a Népi Ellenállási Bizottságok és a kevésbé ismert Iszlám Hadsereg - által közösen jegyzett közlemény szerint ha nem tesz eleget követelésüknek, akkor Izrael számolhat a "következményekkel". Azt ugyanakkor nem részletezték, ezen pontosan mit is értenek.

A fegyveres csoportok a hétvégén palesztin foglyok szabadon bocsátásához kötötték azt, hogy információkat közöljenek a tizedes állapotáról. Az Izrael által bebörtönzött összes nő és gyerek és mellettük ezer férfifogoly elengedését követelték.

A bejelentéssel kapcsolatban az izraeli kormány közölte, nem kíván "névtelen levelekkel" foglalkozni. A túsz feltételek nélküli szabadon bocsátását követelik. Izrael figyelmeztetett, hogy folytatja a Hamász-kormány elleni támadásokat, amelyet az elrablásért és az Izrael elleni rakétatámadásokért is felelősnek tartanak. Ehud Olmert miniszterelnök - kormánytisztviselők szerint - meghagyta a hadvezetésnek: "gondoskodjanak róla, hogy senki ne tudjon aludni éjjelente Gázában".

Gilád Salit tizedest június 25-én rabolták el palesztin fegyveresek egy összecsapásban. A harcban két másik izraeli katona és két palesztin is meghalt. A tizedes állapotáról azóta nem tudni pontosat. A BBC gázai tudósítója szerint az izraeliek joggal tarthatnak attól, hogy a követelések nem teljesítése a tizedes halálát jelentheti.

Az izraeli hadsereg az emberrablást követően szerdán hadműveleteket indított a Gázai övezetben. A térség déli és északi részébe páncélosokkal nyomultak be, és több tüzérségi, illetve légi csapást is végrehajtottak különböző palesztin célpontok - többnyire üres épületek, mezők és az infrastruktúra kulcsfontosságú elemei - ellen. Csütörtökön őrizetbe vették a Hamász-kormány több tagját és palesztin parlamenti képviselőket. A hadműveletekben a legfrissebb fejlemény, hogy a jelentések szerint a ciszjordániai Nábluszban, egy kórházban házkutatást tartottak az izraeliek. Itt a június 25-i akció egyik palesztin sérültjét sejtették - írja a BBC News.

A térség északi részébe benyomuló egységek feladata ugyanakkor nem függ össze közvetlenül a túsz kiszabadítása érdekében tett déli hadmozdulatokkal. Itt a palesztinok által használt, a határ alatt húzódó alagutakat és robbanóanyagokat keresnek.

A Hamász fegyveres szárnya közölte, ha nem vonulnak ki a katonák a Gázai övezetből, akkor újraindítja az öngyilkos merényleteket Izrael ellen. A gázaiak ugyanakkor kollektív büntetésnek tekintik az izraeli akciókat, ráadásul Izrael a segélyszállítmányokat sem nagyon engedi át a biztonsági okokból többnyire lezárt átkelőkön. A gázai hadművelet elindítása óta öt palesztin fegyveres vesztette életét.