Nyolcan égtek bent egy ukrán buszban

Vágólapra másolva!
Nyolc ember életét vesztette, ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amikor kigyulladt egy busz Ukrajnában. A feltételezések szerint a buszvezető megsértette a biztonsági szabályokat, ez okozta a tragédiát.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt egy autóbusz szerda hajnalban Nyugat-Ukrajnában, és bennégett nyolc utas, köztük négy gyermek, két további gyermek pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett - közölte a rendkívüli helyzetek kijevi minisztériuma. A szerencsétlenség hajnali négy óra körül a Lemberg (Lviv) felé vezető főúton történt, miután a busz motorproblémák miatt megállásra kényszerült.

A magántulajdonban lévő, régi busz utasai a kárpátaljai Nagyszőlősről (Vinohragyiv) szállítottak paradicsomot Lembergbe (Lviv), a vásárra. A felnőttek mellett a buszon utazott hét gyermek is. A sofőr motorproblémák miatt leállította a buszt az út mentén, s éppen benzint töltött egy tartályból egy kannába, amikor a benzin belobbant.

A vezető megsértette a biztonsági szabályokat, mert az autóbusz ajtaja a művelet közben zárva volt, s az utasok aludtak. A sofőrrel együtt korábban kiszállt egy fiú is, akinek sikerült kitörnie két ablakot, és kimentenie a buszból két kislányt, akiket súlyos égési sérülésekkel kórházba szállítottak. A többi utas bennégett.

Kazahsztánban buszkarambol követelt életet

Tizenöt ember életét vesztette szerdán egy kazahsztáni buszszerencsétlenségben, további tizenegy pedig megsérült. Az Almatiból az észak-kazahsztáni Pavlodarba tartó autóbusz összeütközött egy teherautóval a közép-ázsiai ország középső részén, a Karagandai területen. A teherautó kigyulladt az összeütközés nyomán. Még vizsgálják a szerencsétlenség okát.