Bizalmat kapott Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő

Vágólapra másolva!
Bizalmat szavazott a lengyel parlament szerda este Jaroslaw Kaczynski miniszterelnöknek és kormányának. A 460 tagú alsóházban 240 képviselő szavazott bizalmat az új konzervatív miniszterelnöknek, 205 honatya pedig Kaczynski hivatalba lépése ellen voksolt.
Vágólapra másolva!

Több mint egy órán át tartó programbeszédében a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöki tisztét is betöltő új miniszterelnök nagy hangsúlyt fektetett az Egyesült Államokkal fenntartott szövetségre: "külpolitikánk legfőbb irányai egyértelműek. Tagjai vagyunk a NATO-nak, szövetségben állunk az Egyesült Államokkal. Sokszor nehéz és ellentmondásos vállalkozásokat hajtunk együtt végre, mélyen meg vagyunk azonban arról győződve, hogy ezeket folytatnunk kell. Lengyelország nem a dezertőrök országa" - tette hozzá a kormányfő, aki nem nevezte ugyan meg Irakot, a "koalíció keretében" végrehajtott közös munkáról szóló szavai azonban egyértelművé tették, hogy Varsó továbbra is támogatja az iraki missziót.

Jaroslaw Kaczynski az EU és Varsó viszonyáról kijelentette: "részei akarunk lenni az Európai Uniónak..., részt akarunk vállalni mindenben, ami áttöréshez vezet az EU jelenlegi válságában. Azért is fogunk dolgozni, hogy Lengyelország megőrizze teljes körű szuverenitását a kultúrában és az erkölcsökben. Különbözünk ... és nincs rá okunk hogy ezt véka alá rejtsük" - utalt a kormányfő az erősen katolikus Lengyelország és a liberális politikai reformokat bevezető Nyugat-Európa közötti nézeteltérésekre, mint amilyen például a melegházasságok eltérő megítélésének kérdése.

A leendő kormányát a "bátor döntések kormányának" minősítő új lengyel miniszterelnök fontos témaként említette az energiabiztonság témakörét is. Szükségesnek nevezte az importált lengyel gáz külföldi forrásainak diverzifikálását, és beszédében támogatólag szólt az atomerőművek építéséről is.

Figyelmet keltett, hogy Jaroslaw Kaczynski kormányfő politikai programjának ismertetésén nem volt jelen ikertestvére, Lech Kaczynski államfő. Megfigyelők egy része szerint az ikrek között felmerült konfliktus miatt maradt távol az államfő a parlamenti vitától, a kormány részéről ezt azonban cáfolták. A kormányfő szavaival: "Egyszerűen csupán abban maradtunk (az államfővel), hogy nem jön el a parlamentbe annak érdekében, hogy ne vonja el a jelenlévők figyelmét, és hogy lehetővé tegye számukra, hogy figyelmesen hallgathassák a programot amit bemutatok."

Donald Tusk, az ellenzéki liberális Polgári Platform (PO) vezetője a kormányprogramról szóló vitában azt vetette a lengyel kormányzat szemére, hogy külpolitikája Lengyelország világpolitikai elszigetelődésének veszélyével fenyeget. Varsó nem egyénileg, csupán más államokkal együttműködve befolyásolhatja az EU politikáját - hangsúlyozta Tusk. A PO vezetője ehhez szükségesnek nevezte a szomszédos országokkal - elsősorban Németországgal és Oroszországgal történő kapcsolatok felülvizsgálatát. Wojciech Olejniczak, Baloldali Demokratikus Szövetség elnöke is azt nehezményezte, hogy az új kormányfő egy szóval sem beszélt a német-lengyel viszony javításáról.