26 CIA-ügynök kiadatását kérheti Olaszország

Vágólapra másolva!
26 olyan CIA-ügynök kiadatását kérhetik az olasz hatóságok, akiknek köze lehetett egy milánói imám 2003-as elrablásához és megkínzásához. Az olaszok kiálltak az imám mellett, és az ügy kapcsán korábban, az olasz titkosszolgálat több vezetőjét is letartóztatták.
Vágólapra másolva!

A jelenleg is zajló nyomozás szerint állítólagos terrorista kapcsolatai miatt rabolta el 2003. február 17-én a CIA egyik kommandója Abu Omart, az egyiptomi születésű imámot, aki politikai menekült státusszal tartózkodott Olaszországban. A műveletben az olasz titkosszolgálat (SISMI) közreműködött; a muzulmán papot Kairóba szállították, ahol a kihallgatás közben megkínozták.

A La Repubblica című római napilap értesülései szerint az észak-olaszországi nagyváros egyik ügyésze, a főügyészi hivatalon keresztül juttatta el a CIA-ügynökök kiadatási kérelmét Clemente Mastella igazságügyi miniszternek, aki még nem döntött az ügyben.

Korábban Mastella elődje, Silvio Berlusconi jobboldali kormányának igazságügyi minisztere megtagadta a milánói ügyészség egyik hasonló keresetét, amely akkor még 22 CIA-ügynök kiadatását kérte. Az áprilisi választások nyomán kormányra került Romano Prodi baloldali kormányának viszont egyik első lépése volt az Irakban állomásozó olasz katonák hazahívása. Megfigyelők szerint a mostani ügy tovább ronthatja az amúgy is egyre hűvösebb olasz-amerikai viszonyt.

A milánói szunnita mecset imámjának jogalap nélküli elrablása nagy belpolitikai vihart kavart Olaszországban, és korábban a SISMI több vezetőjét is letartóztatták.