Slota újabb magyarellenes kijelentést tett

Vágólapra másolva!
Brutális magyarosítás zajlik Szlovákiában - véli Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a szlovák koalíció magyarellenes kijelentései miatt többször is bírált elnöke a Die Presse című osztrák lap hétvégi kiadásának adott interjúban. Hiller István, az MSZP elnöke aggodalmát fejezte ki a politikus nyilatkozatai miatt a szlovák miniszterelnöknek szombaton írt levelében.
Vágólapra másolva!

"Szlovákia déli részén több ezer cég van magyarok tulajdonában. Aki ott állást keres, annak esélye sincs, ha nem beszél magyarul" -idézte a lap Slotát, aki szerint egyértelmű bizonyíték a magyarosításra, hogy míg korábban 250 ezer magyar élt Szlovákiában, számuk most 450 ezer.

A szlovákiai magyarok túlnyomó többsége lojális a szlovák államhoz - mondta. De a magyarok pártja (a Magyar Koalíció Pártja) szélsőséges, soviniszta-nagymagyar párt - vélekedett, hozzátéve: a Magyar Köztársaság is példátlan módon beleártja magát szuverén szomszédországai ügyeibe.

"Azokkal a szlovákiai magyarokkal szemben, akik nem hűek hazájukhoz és ehelyett a Magyar Köztársaságot tekintik hazájuknak, nagyon nagy fenntartásaim vannak" - tette hozzá a szlovák kormánypártok elnökeiből álló, legfőbb döntéshozónak tekintett koalíciós tanács tagja, aki szerint vitatott kijelentéseire a választási eredmény ad felhatalmazást.

Hiller István, az MSZP elnöke aggodalmát és megütközését fejezte ki Ján Slota szlovák politikus legutóbbi megnyilvánulása miatt a szlovák miniszterelnöknek írt levelében.

A pártelnök leszögezi, hogy elítéli Slota és pártja, az SNS magyarellenes nézeteit, megjegyzéseit becsmérlőnek, és teljesen elfogadhatatlannak minősíti. Levelében arra szólítja fel a szlovák miniszterelnököt, hogy tegye világossá álláspontját, és ítélje el Ján Slota megjegyzéseit.

Hiller István szerint - bár az MSZP tiszteletben tartotta a szlovákiai választók döntését - lett volna arra mód, hogy másfajta működőképes koalíció alakuljon. A döntés és a felelősség így a szlovák miniszterelnöké. Elvárja ezért az új kormánytól, hogy kövesse a korábban hangoztatott célokat, azaz Szlovákia maradjon az euro-atlanti integráció és a szomszédos államokkal, közép-európai partnerekkel folytatott széleskörű együttműködés útján.

Az MSZP azt várja el Szlovákia kormányától, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait is, összhangban az erre vonatkozó nemzetközi és kétoldalú egyezmények szellemével és betűjével.