Tizennégyen meghaltak egy iraki merényletben

Vágólapra másolva!
Tizennégyen meghaltak és huszonöten megsebesültek, amikor fegyveresek vasárnap este tüzet nyitottak egy piacra a Bagdadtól északra fekvő Baakúba közelében. Irak-szerte ötvenkilencen haltak meg vasárnap különféle támadásokban.
Vágólapra másolva!

A támadás a Baakúbától 20 kilométerre északra fekvő Hálisz piacán történt. Előzőleg napközben hat polgári személy, közöttük két nő vesztette életét Háliszban egy házilagos készítésű pokolgép robbanásakor.

Két civilt lőttek le az úton fegyveresek Baakúbától délnyugatra, egy harmadikat pedig Mafrak településen. Baakúbától nyugatra két teherautósofőrt lőttek agyon. Mokdadíja és Baakúba között az iraki hadsereg alezredesét lőtték le gépkocsijában.

Az észak-iraki Kirkúkban legalább kilencen haltak meg és huszonketten sebesültek meg gépkocsiba rejtett pokolgépekkel elkövetett két merényletben. Az egyik öngyilkos merénylet célpontja az államfő unokatestvérének, Pejrut Talabaninak, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) tisztségviselőjének a háza volt. Tíz perccel később a másik pokolgép egy helyi rendőrparancsnok házánál robbant fel.

A dél-iraki Bászrában motorkerékpárra szerelt pokolgép robbant egy piacon, négyen meghaltak és tizenöten megsebesültek - közölte a tartomány kormányzójának hivatala.

Bagdadban hét halálos áldozatot követelt két merénylet vasárnap, több tucatnyian megsebesültek - közölték biztonsági források. Az egyik, mikrobuszba rejtett pokolgép a főváros központjában, a Palesztina szálló előtt, a másik pedig az asz-Szabah című kormánylap szerkesztősége előtt lépett működésbe.

Irak-szerte összesen ötvenkilencen haltak meg vasárnap különböző támadásokban, többségük Bagdadban, Kirkukban és Bászrában.