Szlovák-ügyben egyetért kormányoldal és ellenzék

Vágólapra másolva!
"Zavarba ejtő" egyetértés - Németh Zsolt bizottsági elnök fogalmazott így - mutatkozott a parlament külügyi bizottságának hétfői budapesti ülésén a külügyminiszter, a kormányoldali és az ellenzéki képviselők között a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások, valamint a magyarországi szlovákellenes jelenségek értékelésében.
Vágólapra másolva!

"Mindkét országnak elemi érdeke, hogy helyreálljon a nyugalom és a béke, és a Szlovákiában élő magyarok, illetve a magyarországi szlovákok egyaránt biztonságban érezzék magukat, a feszültség ne eszkalálódjon" - jelentette ki az ülésen Göncz Kinga külügyminiszter. A testület rendkívüli ülését az MSZP kezdeményezésére hívták össze.

A Fidesz álláspontját ismertető Németh Zsolt bizottsági elnök, Kozma József (MSZP), a testület alelnöke és mások is egyetértettek abban: egyértelmű ok-okozati összefüggés állítható fel a szlovákiai magyarellenes atrocitások és a szélsőségesen nacionalista, Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt kormánykoalícióra kerülése között.

Göncz Kinga úgy fogalmazott, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, miután bevette a koalícióba Slota pártját, speciális felelőssége van abban, hogy az európai értékeknek ellentmondó megnyilvánulások ne kaphassanak teret Szlovákiában. Emlékeztetett arra, hogy Slota a szlovák választási kampányban a magyarellenességre, a romaellenességre, a németellenességre, a homofóbiára helyezte a hangsúlyt.

Németh Zsolt hangsúlyozta: nem lehet egyenlőségjelet tenni az etnikai alapon történő erőszakos jelenségek és a futballhuliganizmus között, amelynek keretében Magyarországon a legutóbbi időben előfordultak szlovákellenes momentumok. Utóbbi kapcsán Göncz Kinga elmondta: az alkotmánymódosításhoz kétharmados többség szükséges, ezért a pártok közötti megállapodás kell ahhoz, hogy Magyarországon keményebben fel lehessen lépni a jelenleg a véleménynyilvánítás szabadságának kereteibe tartozó, de elítélendő jelenségek ellen.

A fideszes Németh Zsolt kitért arra, hogy régen hallott annál abszurdabb kijelentést, ami Fico szájából elhangzott, és ami szerint a szlovákiai történésekért a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) a felelős. "Támogatjuk a magyar kormányt abbéli erőfeszítéseiben, hogy a leghatározottabban lépjen fel a magyarellenes atrocitások ügyében, az MKP védelmében, és abban, hogy szilárd állásfoglalással segítse elő a kétoldalú viszony rendeződését" - fogalmazott Németh Zsolt.

Eörsi Mátyás (SZDSZ) azt mondta, hogy a szlovákiai történések is mutatják, mindig a szavak kezdik el az indulatok gerjesztését, hiszen néhány héttel a Slota-nyilatkozatok után támadták meg Nyitrán a magyar diáklányt. Kozma József (MSZP) kiemelte: a kormányzati felelősség azt is jelenti, hogy az európai normakövetésben nem létezhet alku.

Göncz Kinga külügyminiszter úgy vélte, a jelek szerint nemcsak civil szervezetek, értelmiségiek, hanem a szlovák politikusok is egyre egyértelműbbé teszik: szeretnék, ha Szlovákia az európai értékek alapján maradva politizálna és lépne tovább. Göncz Kinga reményét fejezte ki, hogy Szlovákiában megszűnnek a magyarellenes jelenségek.

"Szlovák kollégámmal, Ján Kubissal azt keressük, miként tudnánk valóban megnyugtató megoldásokat találni" - mondta az ülés után újságíróknak Göncz Kinga, aki kedden Pozsonyban a visegrádi együttműködésben résztvevő országok (V4) külügyminiszteri találkozója margóján kétoldalú megbeszélést is folytat Kubissal. Mint mondta, egyelőre azt igyekeznek kidolgozni, milyen szinten szülessen meg a két ország közötti megbékélési nyilatkozat, amelynek kidolgozását a múlt héten Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes szorgalmazta.

Kérdésre válaszolva közölte: hamarosan találkozhat Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök is, ugyancsak a V4 apropóján, egy október eleji kormányfői csúcs keretében. A tervek között szerepel a két köztársasági elnök, Sólyom László és Ivan Gasparovic találkozója is.

Szabó Vilmos (MSZP) bizottsági alelnök közölte: világossá kell tenni mindenki számára, ez nem magyar-szlovák kétoldalú probléma, hanem európai ügy. Üdvözölte a kérdésben a megfogalmazódott, Szlovákia felelősségét hangsúlyozó európai parlamenti, EU-s, európa tanácsi állásfoglalásokat.