Még szeptemberben kivonul Libanonból Izrael

Vágólapra másolva!
Várhatóan szeptember 22-én kivonja csapatait Libanonból Izrael. Erről az izraeli kormányfő szóvivője számolt be csütörtök este. A kivonulást az teszi lehetővé, hogy addigra megfelelő mennyiségű ENSZ-békefenntartó érkezik a térségbe. A szóvivő szerint Izrael két napon belül a tengeri zárlatot is feloldhatja. Eközben a libanoni kormányfő hazatérésre buzdította a harcok miatt elmenekülteket.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg még szeptember vége előtt teljesen kivonul Libanonból, a tengeri zárlatot pedig akár két nap múlva feloldhatja - adta hírül az izraeli közszolgálati televízió csütörtök este. A csapatkivonást az ENSZ libanoni nemzetközi békeerejének (UNIFIL) oltalma alatt hajtják végre. A katonai vezetés a lehető leggyorsabb kivonulást támogatja, és az izraeli csapatok szeptember 22-ig visszavonulnak a július 12-én indított hadművelet során megszállt libanoni területekről.

Miri Eisen, Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője közölte, hogy tekintettel a nemzetközi békefenntartók létszámának növekedésére, valóban minden esély megvan arra, hogy a csapatok az adott dátumig befejezzék a kivonulást. Izrael úgy egyezett meg Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, hogy ha a kéksisakosok létszáma eléri az ötezer főt, akkor vonja ki saját csapatait. Ez a feltétel várhatóan szeptember közepére teljesül, és a libanoni hadsereg több mint 16 ezer katonájával együtt megfelelő nagyságú erőt képeznek ahhoz, hogy az izraeli csapatok kivonulhassanak - mondta a szóvivő.

Miri Eisen megerősítette, hogy Izrael csütörtökön feloldotta a libanoni légtér zárlatát, és a tengeri blokádot is megszünteti az ENSZ-békefenntartók kötelékébe vezényelt külföldi haditengerészeti erők felfejlődését követően. A közszolgálati televízió szerint ez akár 48 óra múlva is megtörténhet.

Hazahívják Libanonba a menekülteket

Eközben hazatérésre szólította fel elmenekült honfitársait Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök, aki szerint a Libanont sújtó izraeli blokád feloldása a nemzetközi erőfeszítéseknek és a libanoniak eltököltségének köszönhető. A légi zárlat feloldása után néhány órával, csütörtök este a televízióban elhangzott beszédében a miniszterelnök közölte, némelyek azt mondták, a bejrúti repülőtér megnyitásával libanoniak ezrei menekülnek el. Úgy vélte azonban, hogy ennek éppen az ellenkezője fog megtörténni, és az országból elmenekült libanoniak, arabok és más külföldiek visszatérnek.

Hivatalos becslések szerint 200 ezer ember hagyta el Libanont a július 12-én megkezdődött síita Hezbollah elleni izraeli katonai akciókat követően. A tűzszünet augusztus 14-én lépett életbe. "A blokád feloldása csak a kezdet. Be kell fejezni az izraeli csapatok kivonását Dél-Libanonból... meg kell szilárdítani a tűzszünetet, szabadon kell engedni az Izrael által letartóztatott libanoniakat, ki kell vonni az izraeli csapatokat a Sebaa-tanyák körzetéből és fel kell váltani az ENSZ-erőivel" - mondta Szinjóra.

Libanon követeli, hogy ENSZ-erők vonuljanak be az Izrael által 1967-ben megszállt Sebaa-tanyák szektorába. Izrael hallani sem akar arról, hogy kivonja csapatait a Libanon, Szíria és Izrael közé beékelődött 20 négyzetkilométeres területről. A Hezbollah ürügyként használhatja a megszállást, hogy ismét támadásokat indítson Izrael ellen.