Nincs bizonyíték Szaddám és Zarkávi kapcsolatára

Vágólapra másolva!
Nincs bizonyíték arra, hogy Abu Muszab az-Zarkávinak, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat néhai iraki vezetőjének, illetve bármelyik társának is kapcsolata lett volna Szaddám Huszein volt iraki elnökkel - mutatott rá az amerikai szenátus pénteken nyilvánosságra hozott egyik bizottsági jelentése.
Vágólapra másolva!

A dokumentumot az Irak elleni háborút megelőző amerikai hírszerzés tevékenységének az elemzésével kapcsolatban állították össze. Demokrata párti politikusok szerint a jelentés kétségbe vonja George Bush elnöknek az arab ország ellen indított támadást indokoló érvelését.

A szenátus hírszerzési bizottsága feloldotta egy olyan korábbi jelentés titkosítását, amely feltárta, hogy Szaddám Huszein rendszerének száműzetésben működött ellenzéke, az Iraki Nemzeti Kongresszus téves információkkal látta el az amerikai hírszerzést.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2005 októberében készített, most nyilvánosságra hozott jelentése emellett megállapította, hogy Szaddám Huszeinnek nem volt kapcsolata Zarkávival, illetve társaival, nem adott nekik menedéket és nem hunyt szemet iraki jelenlétük fölött sem.