A Hezbollah vezetője élesen bírálta a libanoni kormányt

Vágólapra másolva!
Élesen bírálta kedden a bejrúti kormányt Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője azt követően, hogy Tony Blair brit kormányfő Libanonban tárgyalt. A síita vezető az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak nyilatkozva emellett úgy vélte, hogy a libanoni kormány meg akarta alázni a Heszbollahot, valamint a szervezet népszerűségét igyekezett kiiktatni.
Vágólapra másolva!

Huszonnégy óra leforgása alatt a mozgalom másodszor illette bírálattal a kabinetet. Hétfőn egy vallási ünnepen a Hezbollah egyik parlamenti képviselője azt vetette a kormány szemére, hogy a síita szervezet katonai szárnyának, az Iszlám Ellenállásnak a felszámolását akarta elérni amerikai és izraeli segítséggel a júliusban és augusztusban zajlott közel-keleti háborúban.

Haszrallah szerint a "kormányfő és a politikailag vele tartó erők az első hibát akkor követték el, amikor erkölcstelenül és embertelenül viselkedtek azokkal szemben, akiket megöltek, illetve megsebesítettek és azokkal szemben, akiknek otthonát lerombolták" az ellenségeskedések idején.

A Blair-látogatásról pedig kijelentette: ha a brit miniszterelnököt a libanoni kormány hívta meg, akkor az felér egy "nemzeti katasztrófával". "Ha ő kérte, hogy idejöhessen Libanonba - bár ebben nem vagyok biztos -, és ezt megengedték neki, az nem más, mint a nemzet megalázása" - fogalmazott Naszrallah.

Blair libanoni útját kínos incidensek kísérték. A bejrúti utcákon mintegy kétezren tüntettek ellene, mondván, hogy Izrael pártján állt a háború alatt, és nem csatlakozott a tűzszünetet kérő felhívásokhoz. A libanoni kormány több minisztere és a parlament elnöke sem volt hajlandó találkozni vele.