Haragszanak a muszlimok a pápa gonoszos szavaiért

Vágólapra másolva!
Nem oszlatta el a muszlim kritikákat a Vatikán bocsánatkérése a pápa Mohamedre vonatkozó megjegyzéseivel kapcsolatban. XVI. Benedek a regensburgi egyetemen tartott előadásában egy XIV. századi keresztény uralkodót idézett, aki szerint Mohamed nem hozott mást a világnak, mint "gonoszságot és embertelenséget".
Vágólapra másolva!

Nem csitulnak a muszlimok heves reakciói a pápa Mohamedre és az iszlámra vonatkozó megjegyzései miatt. XVI. Benedek a két vallás közötti történelmi és filozófiai különbségekről, illetve az erőszak és a hit közötti kapcsolatról beszélt a regensburgi egyetemen, majd II. Paleologosz Mánuel bizánci uralkodó egyik könyvéből idézett: "Mutasd meg nekem, mit hozott Mohamed, ami új volt, és csak olyan dolgokat látsz majd, amelyek gonoszak és embertelenek, akárcsak parancsa, hogy karddal terjesszék a vallást, melyet tanított". A pápa kétszer is jelezte, hogy idézetről van szó, majd közölte azt is, hogy az erőszak "összeegyeztethetetlen Isten és a lélek természetével".

A könyv egyes fejezeteit kommentálva XVI. Benedek világos megkülönböztetést tett a kereszténység és az iszlám között a hit és a józan ész viszonyát tekintve. Théodore Khouryt, a münsteri egyetem libanoni származású professzorát is idézte: "a muszlim doktrínában az Isten egyáltalán nem transzcendens. Akarata a mi kategóriáink egyikéhez sem, még a józan észéhez sem kapcsolódik".

A megjegyzések komoly felháborodást szült az iszlámhívők körében. A pakisztáni parlament például pénteken már el is fogadott egy határozatot, amelyben elítélik a pápa "méltatlan" megnyilvánulását, és arra figyelmeztetnek, hogy az könnyen gerjeszthet nézeteltérést a vallások között.

A Vatikán csütörtökön közleményben igyekezett oldani a pápa szavai által keltett feszültséget: "Világos a Szentatya törekvése, hogy tiszteletet és párbeszédet gyakoroljon más vallásokkal szemben, amelyek között egyértelműen ott van az iszlám is" - írta Frederico Lombardini, a Vatikán vezető szóvivője. A pápa muszlim kritikusait azonban nem csillapította le a közlemény - írja a BBC.

Mohamed Mahdi Aket, az egyiptomi Muszlim Testvériség vezetője szerint a pápa megjegyzései "nem éppen az iszlám korrekt megértését jelzik, csupán rossz és torz meggyőződések, amelyeket a Nyugat ismételget". Akef szerint a pápa "az egész iszlám világot feldühítette". Ali Bardakoglu törökországi iszlám vallási vezető a római katolikus keresztes lovagok rémtetteit emlegeti, és bocsánatkérés követel.

Jusszef al-Kardavi sejk, katari hitszónok szerint a "muszlimoknak joguk van felháborodni és megbántottnak érezni magukat a kereszténység legmagasabb rangú vezetőjének megnyilvánulása miatt". Al-Kardavi is bocsánatkérést vár XVI. Benedektől. Az 57 tagú Iszlám Konferencia Szervezete is sajnálatát fejezete ki a pápai szavak miatt, amelyek felbőszült reakciókat váltottak ki iszlám honlapokon - hírügynökségi beszámolók szerint.