Solana haladást lát az iráni tárgyalások terén

Vágólapra másolva!
"Igazi haladás" mutatkozik az iráni tárgyalások terén - jelentette be pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Ali Laridzsáni és Javier Solana

- Azt hiszem, becsületesen mondhatom, hogy haladás van. Ez nem jelenti azt, hogy minden megoldódott. Ez túlzás lenne, de tényleg előbbre jutottunk - mondta az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozóját követő brüsszeli sajtóértekezletén. - Teherán olyan szintű elkötelezettségről tett tanúságot a megoldás keresése iránt, mint eddig soha - tette hozzá.

Solana közölte: reméli, hogy a következő napokban újból találkozhat Ali Laridzsánival, Irán atomügyi főtárgyalójával. Hangoztatta azt is, hogy alacsonyabb szinten a szó szoros értelmében mindennapos a kapcsolattartás a két fél között.

A külügyminiszterek most megerősítették: Solana teljes támogatásukat élvezheti annak érdekében, hogy tárgyalópartnereivel áttörést érjen el, amely elvezet a diplomáciai megoldásig - szögezte le Erkki Tuomija, az ülés finn elnöke. Arra is emlékeztetett ugyanakkor, hogy még mindig érvényben van az ENSZ Iránnal kapcsolatos határozata (amely szankciók elhatározását is maga után vonhatja Teherán ellen). Megismételte viszont, hogy az EU mindenképpen diplomáciai úton szeretne megoldást találni a nézeteltérésre.