Vizsgálják a thai kormányfő vagyonosodását

Vágólapra másolva!
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő és hozzátartozói vagyonosodását vizsgáló bizottságot hozott létre az ország irányítását átvevő katonai rezsim. A multimilliárdos politikust akár bíróság elé is állíthatják.
Vágólapra másolva!

A thaiföldi katonai kormányzat bizottságot hoz létre Thakszin Sinavatra megbuktatott kormányfő, felesége, több rokona, valamint kabinetjének 15 tagja vagyonszerzésének kivizsgálására. A hattagú testületben helyet kap két bíró és a thaiföldi központi bank egy korábbi elnöke. A The Nation thai lap a katonai tanács illetékesére hivatkozva sejtetni engedte, hogy az érintetteket bíróság elé állíthatják, amennyiben a bizottság bizonyítottnak találja a korrupciós gyanúkat.

A multimilliárdos Thakszin, aki ellen a tavaly év végén éppen tisztázatlan pénzügyei miatt kezdődtek el Bangkokban az utcai tüntetések, alapítója volt annak a cégnek, amely az ország legnagyobb távközlési vállalatává nőtte ki magát. Ezt a céget adta el adómentesen 1,9 milliárd dollárért januárban egy szingapúri állami befektető vállalatnak. Az ügy felerősítette az utcai kampányt, és bár Thakszin általános választásokat írt ki áprilisra, az ellenzék bojkottja érvénytelenné tette annak eredményét. Az ezt követő több hónapon át tartó politikai patthelyzet feloldására vette át a hatalmat a hadsereg Thaiföldön.