Szaddám védői bojkottálják a pert

Vágólapra másolva!
Bizonytalan időre bojkottálják Szaddám Huszein iraki exdiktátor védői vezetőjük vasárnapi bejelentése szerint a volt elnök ellen iraki kurdok ellen elkövetett népirtás vádjával egy hónapja indított pert.
Vágólapra másolva!

Az iraki kormányszóvivői iroda öt napja jelentette be, hogy leváltották a perben addig elnöklő bírót, s újat állítottak a helyébe, egy síita arab jogászt, bizonyos Mohammed el-Uraibijt. Szaddám Huszein egyik védője már akkor tisztán politikai lépésnek minősített a bírócserét. Mint mondta, "sikeres puccs" történt, a bíró eltávolításának nem volt jogi indoka. "A bíróság számos jogsértést követett el, s mi nem fogunk némán ülni, legitimálva ezeket" - adott magyarázatot az ügyvédek döntésére Halil ad-Duleimi, a védők kilencfős csapatának vezetője.

A per, amelyben Huszeint és a volt diktátor irakiak által csak "Vegyi Aliként" emlegetett unokatestvérét, Ali Haszan al-Madzsídot népirtással, öt vádlott-társukat pedig háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolják észak-iraki kurd falvak ellen a 80-as évek végén végrehajtott offenzíva miatt, hétfőn folytatódik Bagdadban.