Egymilliárd embernek nem jut iható víz

Vágólapra másolva!
Több mint egymilliárd embernek nem jut megfelelő minőségű ivóvíz - állítja az Unicef. A probléma megoldását lassítja, hogy egyre jobban duzzadnak a már most is túlzsúfolt városok, ahol nehéz kezelni a helyzetet.
Vágólapra másolva!

Több mint 1,5 millió gyerek hal meg évente, mert nem jut egészséges ivóvízhez - írja a BBC egy ENSZ-tanulmányra hivatkozva. Az Unicef összesen több mint 1 milliárdra teszi azoknak az embereknek a számát, akik nem jutnak megfelelő vízhez.

Az ENSZ célkitűzése az, hogy 2015-re felére csökkentse azoknak a számát, akik nem jutnak megfelelő vízhez, bár a céldátum elérésének esélyét csökkenti, hogy az utóbbi években felgyorsult a városokba történő bevándorlás, ami nehezíti a helyzet kezelését.

Az Unicef szerint a vérhas- és kolerajárványok nagy része megelőzhető lenne, ha sikerülne növelni az egészséges ivóvízhez jutó népessé arányát, ami a szubszaharai Afrikában a legalacsonyabb.