Autókra omlott egy kanadai felüljáró

Vágólapra másolva!
Feltehetően öt ember vesztette életét, amikor leomlott egy autópálya-felüljáró a kanadai Montreal közelében szombaton. A hatalmas betontömbök több gépkocsit is maguk alá temettek, alig félméteres vastagságúra lapítva a járműveket.
Vágólapra másolva!

Leomlott egy autópályahíd szombaton Montreal egyik peremvárosában, Lavalban. A szerencsétlenségben legalább öten meghaltak. Az áldozatokat a híd lezuhanó betondarabjai zúzták halálra gépkocsijukban. A hatalmas betontömbök olyan laposra sajtolták össze az autókat, hogy a roncsok alig értek térdmagasságig, amikor leemelték róluk a tonnás tömböket.

"Úgy omlott össze (a híd), mint egy kártyavár. Szó szerint két darabra tört" - mondta egy gépkocsivezető, aki maga is kis híján a mélybe zuhant. Ő - mint elmondta - akkor kezdett fékezni, amikor egy motorkerékpárt eltűnni látott maga előtt.

A mentők megkezdték a romok eltakarítását, a lezuhant hatalmas betontömbök feldarabolását, hogy könnyebb őket eltávolítani. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen. Egy hasonló szerencsétlenség már történt ebben a körzetben, annak egy halálos áldozata és két sérültje volt 2000-ben.