Palesztin kormányépületeket gyújtott föl a Fatah

Vágólapra másolva!
A Hamász által irányított palesztin kormány több épületét is megrohanták, kifosztották és felgyújtották a Fatah palesztin szervezet hívei. A randalírozásokat képtelen volt megfékezni a rendőrség. Korábban Gázában fegyveres harc is kirobbant a két rivális szervezet között, ennek öt halálos áldozata van
Vágólapra másolva!

Több száz Fatah párti palesztin tüntető felgyújtotta vasárnap a Hamász vezette palesztin kormány rámalláhi székházát. A tüntetők előbb kövekkel hajigálták meg az ablakokat, majd betörtek az épületbe, és kifosztották. Hivatalos aktákat és bútorokat hajigáltak ki az ablakokon, majd lángra lobbantották egy iroda berendezését az első emeleten. A tűz hamarosan átterjedt az egész emeletre. A randalírozásnak végül a sűrű füst vetett véget: a fosztogatók kénytelenek voltak kimenekülni.

Egy épület fölgyújtásával ugyanakkor nem elégedtek meg: lángba borítottak egy szomszédos, másik kormányzati épületet is, majd megostromolták és feldúlták a Hamász parlamenti csoportjának irodáit, megrohanták az oktatási minisztériumot, és felgyújtották Nászer as-Sáer miniszter gépkocsiját. A rendőrség képtelen volt megakadályozni a pusztítást. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.

Kevéssel korábban Hamász-milíciák tagjai tűzpárbajt vívtak a Mahmúd Abbász vezette Fatah biztonsági erőivel Gáza városában. Legfrissebb hírek szerint öt ember vesztette életét, és hetvenen sebesültek meg az összecsapásokban. A Fatah és a Hamász kölcsönösen egymást okolja az erőszakcselekményekért.