Tájékozódik a vélt rendőri túlkapásokról az EP

Vágólapra másolva!
Levélben tájékozódik a két hete szerda éjjeli rendőri intézkedésekről az Európai Parlament igazságügyi bizottsága, egy magyar néppárti EP-képviselő kérésére. Gál Kinga szerint akár még a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé is lehetne vinni az túlzó rendőri intézkedések ügyét.
Vágólapra másolva!

Levélben tájékozódik a két héttel ezelőtti budapesti rendőri intézkedésekről az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának elnöke. A bizottság figyelmét Gál Kinga, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselője hívta fel az eseményekre szerdán, és ő is kérte fel az elnököt, hogy tájékozódjon a szerinte brutális eljárás, aránytalan retorzió miatt.

Mint Gál Kinga szerdai közleményében tudatta, ő maga Petrétei József rendészeti miniszterhez fordult levélben, a rendőrségi túlkapások kivizsgálása érdekében. Gál szerint akár még a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé is lehetne vinni az ügyet, a hétfői éjjeli MTV-ostromot követő éjszakákon tapasztalt rendőri magatartást.

Mindenkinek szíve joga, hogy vizsgálatot kezdeményezzen arról, jogszerű volt-e a rendőrség beavatkozása az MTV-székház ostromakor - mondta ezzel kapcsolatban a budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön. Gergényi Péter szerint "a rendőrség áll a vizsgálat elé".

MTI/[origo]