A libanoni hadsereg lefegyverzi a Hezbollahot

Vágólapra másolva!
A libanoni hadsereg fegyvereket kobzott el a Hezbollah síita szervezettől, amelynek lefegyverezését a nemzetközi közösség és az ENSZ határozatai egyaránt megkövetelik - közölte kedden Eliász Murr libanoni védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

Az 1701. BT-határozat, amely augusztus 14-én véget vetett az Izrael és a Hezbollah közötti 34 napos háborúnak, előírja a libanoni milíciák lefegyverzését. "A sajtó fegyverek elkobzásáról számolt be, ezek az információk pontosak" - jelentette ki újságírók előtt a libanoni védelmi miniszter kérdésre válaszolva.

"Tesszük a dolgunkat, és betöltjük a szerepünket, természetes, hogy minden fegyvert elkobzunk" - tette hozzá. "A hadseregnek két feladata van: megvédeni a határokat és megakadályozni, hogy az ellenség bármilyen ürüggyel visszatérjen" Dél-Libanonba - mondta Eliász Murr.

A Hezbollah, amely visszautasította a lefegyverzést, elfogadta a libanoni hadsereg dél-libanoni felvonultatását. A szervezet vezetője, Naszan Naszrallah szeptemberben közölte: csak Izraellel való konfliktus esetén nyúl fegyverhez.