Tengerészeket robbantottak a Tamil Tigrisek

Vágólapra másolva!
Feltehetően öngyilkos merénylő követte el azt a robbantást, amelyben 76 ember halt meg Srí Lanka északkeleti részén. A célpont egy haditengerészeti konvoj volt.
Vágólapra másolva!

Legalább 76-an vesztették életüket Srí Lanka északkeleti részén egy öngyilkos merényletben, amelyet tamil lázadók követtek el a haditengerészet egyik konvoja ellen. A robbanás helyszínén 63-an vesztették életüket, tizenhárom katona pedig a kórházba szállítás után halt meg.

A robbanás a Dambulla közelében fekvő Digampathana faluban történt, ahol a Srí Lanka-i biztonsági erők gyülekeztek, hogy felvonuljanak Trincomalee körzetébe - közölte a rendőrség. A rendőrök szerint a robbantást gépkocsiba rejtett pokolgéppel követték el.

Akasi Jaszusi japán különmegbízott vasárnap óta Srí Lankán tartózkodik, hogy megkísérelje megmenteni a kormány és a lázadók közötti megbékélési folyamatot. A múlt héten legalább 130 katona és 22 tamil lázadó vesztette életét egy véres összecsapásban.

A Tamil Eelam Felszabadó Tigrisei nevű lázadó szervezet és a kormány képviselői várhatóan október 28-29-én újabb béketárgyalási fordulót tartanak Genfben. Srí Lankán július végén bontakozott ki az erőszak újabb hulláma, azóta emberek százait ölték meg, és a 2002-ben megkötött fegyverszünet csak papíron létezik. Több mint 65 ezer ember vesztette életét 1983 óta, amikor a lázadók kirobbantották a harcot a tamilok lakta tartomány függetlenségéért.