A libanoni ENSZ-egységek a légtérsértő izraeli gépek ellen

Vágólapra másolva!
A Libanonban állomásozó ENSZ-erők (Unifil) parancsnoka csütörtökön sejteni engedte: a világszervezet felülvizsgálhatja a békefenntartó egységek szerepvállalásának szabályait, hogy erőt alkalmazhassanak a libanoni légtérbe behatoló izraeli gépek ellen.
Vágólapra másolva!

Alain Pellegrini tábornok az ENSZ New York-i székházában tartott sajtótájékoztatón kijelentette: a világszervezet jelenleg kizárólag diplomáciai eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megkísérelje leállítani az izraeli repülőgépek berepülését a libanoni légtérbe.

"Ha a diplomáciai eszközök nem elegendőek, más eszközök használatára is sor kerülhet" - mondta Pellegrini, utalva azokra a légvédelmi rakétákra, amelyekkel a Libanonban állomásozó francia egységeket felszerelték. A francia csapatok jelenleg csak önvédelem céljából használhatnák a légvédelmi rakétákat.

Izrael sajnálkozását fejezte ki Pellegrini tábornok nyilatkozata miatt. Mark Regev izraeli külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy a jelek szerint egyszerűbb folyamatosan újabb követeléseket támasztani Izraellel szemben. "Csapataink három hete kivonultak Libanonból, így az ENSZ 1701-es számú határozatából ránk eső kötelezettségek legfontosabb részét teljesítettük" - mondta Regev.

A szóvivő úgy vélte, hogy minden objektív szemlélőnek el kell ismernie, ugyanez messze nem így van a libanoni felet illetően. A BT-határozat dacára a Hezbollah libanoni síita szervezet által elrabolt izraeli katonát nem engedték szabadon, nem számolták fel a Hezbollah katonai infrastruktúráját a Litáni folyótól délre fekvő területeken, valamint a Hezbollah továbbra is hozzájut fegyverekhez - hangoztatta Regev.