Vízágyúval kergették szét a chilei iskolásokat

Vágólapra másolva!
Vízágyúkat is bevetett a chilei rendőrség, hogy feloszlassa a tüntető középiskolásokat Santiagóban, és az ország nagyobb városaiban. A diákok az oktatási reform megvalósításának elhúzódása miatt tiltakoznak már öt hónapja.
Vágólapra másolva!

Vízágyúkat vetett be a rohamrendőrség tüntető középiskolások ellen szerdán Chile fővárosában, Santiagóban. A középiskolások szerdára hirdettek országos tüntetést, hogy így adjanak nyomatékot az oktatási reformok felgyorsítására vonatkozó követeléseiknek. Kisebb összecsapások vidéki városokban is voltak. Összesen 291 diákot vettek őrizetbe, többségüket Santiagóban. Személyazonosságuk ellenőrzése után a legtöbbet haza engedték.

A leghevesebb összetűzésre az elnöki palotánál került sor. A rendőrök vízágyúval próbálták meg szétkergetni a több ezer fiatalt, akik válaszul köveket és üvegeket hajigáltak, és autókat rongáltak meg. Öt hónapon belül már a harmadik alkalommal hívtak országos megmozdulásra középiskolások, akik ezzel az ellen tiltakoznak, hogy a kormány által beígért közoktatási reformokból még semmi sem valósult meg, az ezzel megbízott testület semmilyen eredményt nem tudott felmutatni.

Michelle Bachelet szocialista államfő június elején állította fel azt a 74 tagú állami bizottságot, amelynek ki kell dolgoznia az oktatási reformokat. Bachelet előterjesztett továbbá egy módosítási javaslatot ahhoz a Pinochet-diktatúrából örökölt törvényhez, amely a helyhatóságokra bízta a közintézmények irányítását és finanszírozását.

Az oktatási reformokat és tanulmányaik nagyobb állami támogatását követelő chilei középiskolások májusban és júniusban tartott megmozdulásai megrengették Bachelet kormányát, miután a tanárok és az egyetemisták is csatlakoztak hozzájuk. A szerdára meghirdetett megmozdulás is széles támogatottságot élvezett, de a résztvevők száma alacsonyabb volt és szervezettségben is elmaradt a nyár eleji tüntetésekétől.