Négy minisztert pótolnak az ukrán kormányban

Vágólapra másolva!
A választási ígéretek nem teljesítése miatt mondott le csütörtökön öt miniszter Ukrajnában. A narancsos forradalom pártjának miniszterei egyebek mellett azzal vádolják a kabinetet, hogy felrúgta nyugati orientációjú külpolitikára tett ígéretet. Az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfő azonban nem zavartatja magát: egy tárcavezetőt maradásra bírt, a többinek pedig már keresik az utódját.
Vágólapra másolva!

Öt miniszter mondott le csütörtökön Ukrajnában, miután a Viktor Juscsenko elnököt támogató Mi Ukrajnánk pártszövetség kilépett Viktor Janukovics kormányából arra hivatkozva, hogy a "válságellenes koalíció" nagy pártjai közös kormányprogramjukkal "szöges ellentétben cselekszenek". Az öt miniszter közül négy - Roman Zvarics igazságügyi, Jurij Pavlenko családügyi, Jurij Poljacsenko egészségügyi és Ihor Lihovij kulturális miniszter a Mi Ukrajnánk színeiben került a kormányba. A szocialista Jurij Lucenko az elnök és a kormányfő megállapodása értelmében kapta a belügyi tárcát. Lucenko még csütörtök este bejelentette, hogy Viktor Juscsenkóval, Viktor Janukovicssal és Olekszandr Moroz házelnökkel konzultálva visszavonta a lemondását.

A márciusban megválasztott új ukrán parlament augusztus elején hagyta jóvá Janukovics kormányfői kinevezését. Az új kormány gerincét az általa vezetett Régiók Pártja, a szocialisták és a kommunisták alkotta "válságellenes koalíció" adta, amelyhez - nemzeti egységnyilatkozat alapján - csatlakozott a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnököt támogató Mi Ukrajnánk nevű pártja parlamenti képviselőinek egy része is. Az elnök azután bólintott rá Janukovics kormányalakítására, hogy írásos garanciát csikart ki tőle arra vonatkozóan: nem fordítja vissza a piaci reformokat és a nyugati orientációjú külpolitikát, amelyet a 2004-es "narancsszínű forradalom" pártjai követtek.

Zvarics, Poljacsenko és Pavlenko szerint azonban a kormány megszegte Juscsenko választási ígéreteit, így a NATO-tagság elérését, a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való idei belépést és a szociális kiadások növelését. Roman Bezszmertnij, a Mi Ukrajnánk frakcióvezetője pedig az európai integráció megtorpedózásával vádolta meg a Janukovics-kabinetet.

Viktor Janukovics közölte: kormánya a miniszterek lemondása után is stabilan dolgozik, és a napokban megvitatják a "válságellenes koalíció" képviselői közül állítandó új jelölteket a megüresedett posztokra.

Mihajlo Pohrebinszkij politikai elemző szerint a miniszterek lemondása kormányválsággal nem fenyeget, de tovább mélyíti a 2004-es elnökválasztáson egymással szemben álló két ellenfél, Juscsenko és Janukovics támogatói közötti politikai ellentéteket. Volodimir Suvajev kijevi politológus szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a Mi Ukrajnánk október 21-i kongresszusán a pártszövetség tagjainak egy része kiválik a tömörülésből és Janukovicsékhoz csatlakozik.