Megint autót gyújtottak fel Párizsban

Vágólapra másolva!
Rendőrök és fiatalok csaptak össze Párizs egyik peremvárosában, miután mintegy harminc fiatal felgyújtott egy autóbuszt.
Vágólapra másolva!

Mintegy 30-50-en vettek részt az összetűzésben a francia főváros déli peremén fekvő Grignyben, ahol felgyújtottak egy autóbuszt, miután leszállítatták róla az utasokat - közölte egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette: több szórványos incidens, főként kődobálás is történt.

Az egyik legnagyobb rendőri szakszervezet, az Action Police CFTC közleményben sürgette a kormányt, hogy "nagyszámú és látványos" rohamrendőri egységeket vezényeljenek a helyszínre, hogy elvegyék a fiatalok kedvét attól, hogy a rendőrjárőrökre támadjanak.

A tavalyi zavargások évfordulójának közeledtével az elmúlt napokban a francia rendőrjárőröket több alkalommal dobálták meg Molotov-koktélokkal országszerte. "A legutóbbi összecsapás a 2005 novemberi zavargások megismétlődésének fokozatos kezdetét jelzi" - áll a CFTC közleményében.

Tavaly október végén három hétig tartó erőszakhullámot váltott ki a francia peremvárosokban két bevándorló családból származó fiatal halála, akik Clichy-sous-Bois-ban a rendőrök elől egy transzformátorházba menekülve szenvedtek végzetes áramütést. Mintegy 200 középületet, közöttük iskolákat, valamint közel 9000 gépkocsit gyújtottak fel a randalírozók. A kormány a szükségállapot bevezetésével vetett véget a zavargásoknak.