Ártatlan afgánok halála miatt bajban a NATO

Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy a 2001-es amerikai invázió óta a legtöbb polgári áldozattal járó akciót hajtották végre szerdán Afganisztánban a NATO csapatai. A tálib fegyvereseket célzó légi és tüzérségi támadásnak a NATO szerint tucatnyi, más források szerint akár 85 ártatlan halálos áldozata is lehet. Az esemény súlyosan károsíthatja a nyugati szövetség megítélését a közép-ázsiai országban.
Vágólapra másolva!

Helyi tisztviselők szerint nem kevesebb, mint 85 ember vesztette életét szerda hajnalban és reggel Afganisztánban, a NATO egyik akciójában. Ha az információt megerősítik, akkor ez lesz a legvéresebb akció a közép-ázsiai országban a 2001-es amerikai invázió óta.

A NATO szerint ugyanakkor 12 civil és 48 tálib áldozata volt a támadásnak, amelyet Zangavatban, egy Kandahár tartomány északi részén fekvő településen és környékén indítottak a szélsőséges fegyveresek ellen. Az afgán belügyminisztérium 40 ártatlan civil és 20 tálib haláláról tud. A sérültek száma egyelőre ismeretlen, de feltehetően magas lehet, viszont az érintett térségbe nem lehet bejutni, mert még mindig tálib fegyveresek ellenőrzik.

A BBC-nek nyilatkozó túlélők szerint ugyanakkor a területen nincsenek is tálibok, és a a bombák többek között a falvak mellett élő nomádok sátraira hullottak. Maguk a tálibok tagadják, hogy bármiféle veszteséget szenvedtek volna. Az eseményeket helyi törzsi és közösségi vezetők vizsgálják majd ki - közölte Hamid Karzai afgán elnök.

"Éjféltől kezdve hevesen bombatámadások voltak. Meg sem tudtunk mozdulni, mindenhonnan lőttek. Akkor aztán eltalálták a lábamat. Kimásztam a feleségemmel és a három fivéremmel. Mindannyian megsebesültünk. Odakint mindenütt sérülteket és halottakat láttunk, miközben menekültünk: férfiak, nők és gyerekek" - idézte a brit Times Túrt, a 25 éves afgán földművest.

Ami biztos, hogy a NATO légi csapásokkal és aknavetőkkel válaszolt a térségből őket, illetve az afgán kormánycsapatokat ért tálib támadásokra. Az is biztos, hogy közbiztonságról nem lehet beszélni, a harcoknak folyamatosan sok ártatlan ember is áldozatául esik, és a helyiek dühe egyre nagyobb a külföldi katonák és az afgán központi kormány ellen - írja a brit lap.

Eközben a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban bombamerényletet követtek el egy mikrobusz ellen. A robbantásban tizennégy ember vesztette életét. Az áldozatok idős emberek és gyermekek voltak.