Jordániában Hamász-tagok ellen emeltek vádat

Vágólapra másolva!
Vádat emelt csütörtökön a jordániai ügyészség a Hamász palesztin iszlamista mozgalom három jordániai szélsőségese ellen, akik a gyanú szerint merényletekre készültek a hásimita királyságban.
Vágólapra másolva!

Az állambiztonsági vádhatóság terrortámadásra való szövetkezés és illegális fegyverbirtoklás címén emelt vádat a három Hamász-tag ellen, akiket még áprilisban tartóztattak le Jordániában. Az egyik vádlott ügyészek tájékoztatása szerint megfigyelés alatt tartotta a jordán titkosszolgálat több emberét, egyik társa pedig nyugati turisták által látogatott helyeket térképezett fel Akabában.

Bírósági források szerint utoljára hét éve fordult elő, hogy Jordániában jogi eszközökkel felléptek volna a Hamásszal szemben. Akkor, 1999-ben, illegális tevékenység folytatásával vádolták meg a palesztin mozgalom jordániai vezetőit, akiket kiutasítottak a királyságból, s bezárták a szervezet ammáni irodáit.

A jordániai hatóságok idén áprilisban azt közölték, hogy több titkos fegyverraktárra bukkantak az ország területén. A rejtekhelyeket a Hamász emberei hozták létre. A fegyvereket a közlés szerint Szíriából csempészték be Jordániába.

A bejelentés után Jordánia lemondta Mahmúd Zahar Hamász-párti palesztin külügyminiszter tervezett ammáni útját, noha utoljára 1999-ben járt Hamász-vezető hivatalos látogatáson a hásimita királyságban. A Hamász tagadta, hogy tagjai részt vettek volna Szíriából Jordániába irányuló fegyvercsempészésben.

A Hamásznak számos híve van a jordániai palesztin menekülttáborokban. Ciszjordániát és a Gázai övezetet nem számítva Jordánia ad otthont a legtöbb palesztin menekültnek a világon.